DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
19:25

Hamiltonnak megvan Norris, így ő a negyedik, mehet Sainz után, a hátránya bő 3,5 másodperc.

A végeredménnyel búcsúzunk, köszönjük a figyelmet, jövünk az összefoglalóval, a nyilatkozatokkal és a helyszíni információkkal!

A Nap Versenyzőjének Hamiltont választották, aki egyáltalán nem elégedetlen a második hellyel, gratulált Russellnek, és köszönetet mondott a csapatnak. 

És ezzel megvan a Mercedes idei első futamgyőzelme, ráadásul rögtön kettős győzelem!

Hamilton a második, Sainz nem engedte el Leclerc-t, így ő a harmadik, Verstappen pedig a csapat kérése ellenére nem engedte vissza Perezt, akit így hátrányba hozott a bajnokságban. 

Nincs fordulat: GEORGE RUSSELL NYERI A SAO-PAULÓ-I NAGYDÍJAT, így pályafutása első F1-es futamgyőzelmét aratja!

Leclerc is arra kéri a csapatát, hogy Sainz engedje el az év végi második hely miatt.

Pereznek azt ígérik, hogy ha Verstappen nem tud előzni, akkor az utolsó körben visszakapja a pozíciót a világbajnoktól.

Perez már csak hetedik, Verstappen is elmegy mellette. Alonso közben közelít Leclerc-re, bő egy másodpercre van csak a ferraristól. 

Az elején nincs akció, Russell 1,2-1,3 másodperccel vezet, Hamilton követi, Sainz 4,2-vel harmadik, megmerevedtek a frontvonalak.

Alonso is megelőzte Perezt, a mexikói a közepes gumikon tehetetlen a lágy abroncsokon támadó riválisokkal szemben.

Leclerc-nek is megvan Perez, a monacói a negyedik helyig jött már fel a mezőny utolsó helyéről. Perez csak ötödik, Alonso a hatodik, Verstappen a hetedik.

Sainz átlépte Perezt, ő a harmadik, elindul a Mercedesek után!

Tíz kör van még, Russell-Hamilton egy másodperc, Perez már 3,2, Sainz elsőre nem tudta megelőzni a mexikóit.

Alonso megelőzte Ocont is, jön mögötte Verstappen is. 

Újraindították a mezőnyt, az elején nincs változás, Russell, Hamilton, Perez, Sainz a top négy, Ocon megelőzte Vettelt, de már Alonsot is átlépte a németet.

Oconra kőkeményen rászólt a csapat, hogy az újraindításnál nem szabad csatáznia a mögötte friss gumikon érkező Alonsóval, az előtte lévő Vettelre koncentráljon, és engedje el Alonsót. Ocon azt reagálta, hogy hagyják már versenyezni. A csapat megismételte, hogy nem, el kell engednie Alonsót, nem szabad harcolnia. Ocon megint visszaszólt, hogy őt Vettel érdekli. Alonso nem.

Russell megkérdezte a csapatát, hogy versenyzik-e Hamilton ellen, vagy a kettős győzelem megtartása a cél. A csapat azt válaszolta, hogy versenyezhetnek, de figyelniük kell egymásra. 

Biztonsági autó! Összerázódik a mezőny, Russell sima futamának lőttek, meg kell dolgoznia azért a győzelemért, és a mezőnyben feljebb kapaszkodó Leclerc és Verstappen is jól jár!

Az állás:

Sainz és Alonso a bokszban a VSC alatt, visszaáll a Mercedes 1-2, a két említett pedig nagyon jó helyzetben van!

De, virtuális biztonsági autó!

Norris alatta megáll a McLaren, kiesik, de nincs biztonsági autós fázis, megoldják sárga zászlóval. 

Hamiltoné most a futam leggyorsabb köre, összességében pedig a bokszkiállásokkal közelebb került Russellhez, a tíz másodperc körüli hátrány nyolc alá csökkent.

Russell is a bokszban, megkapja a lágy gumikat bő húsz körre, visszajön az élre Sainz elé, de egyetlen másodperccel csak. 

Perez kereket cserél, közepeseket kap, 11 másodperccel Sainz mögé, a negyedik helyre jön vissza. És jön Hamilton is, reagál a Mercedes, nagyon hamar hozzák, ebben az etapban Russellé a hosszú. Így Hamilton Sainz mögé, a harmadik helyre jön vissza, de Perezt maga mögött tartotta, ezért csinálta ezt a csapat, hiába ellenkezett a pilóta.

23 kör van hátra, egyelőre tükörsima Russell-győzelemnek tűnik ez a futam. A Mercedes a nap leggyorsabb autója. 

Hamilton a 45. körre fordulva megelőzi Perezt, visszaáll a Mercedes 1-2! Russell szűk tíz másodperccel vezet a csapattársa előtt.

A Mercedes közölte Russell-lel, hogy az utolsó etapra lágy gumikat akarnak, Russell pedig egyetértett a csapattal. Már harminc körön belül vagyunk. 

Hamilton körönként hat-hét tizedmásodpercet ad Pereznek, hamarosan utol fogja érni őt is a tízmásodperces lemaradásról. 

Sainz megfutja a futam eddigi legjobb körét a friss közepessel. 

Nem szóltunk még Valtteri Bottasról, aki parádés tempót diktál az Alfa Romeóval, és jelenleg Vettel előtt az ötödik helyen áll vele.

Russell bő hat másodperccel vezet Perez előtt, a frissebb gumikon Hamilton 10,7-re van a csapattársától. 

Sainz a bokszban, kihívják ismét, kicsivel a futam féltávja után. Közepes gumikat kap.

Hamilton már másfél másodpercen belül a frissebb gumikon. Rá fog esni Sainzra.

Russell egyelőre uralja a futamot, 5,6 másodperccel vezet Perez előtt, jelenleg senki nem veszélyes a győzelmére.

Információink szerint vizsgálat zajlik, mert Schumacher kerékcseréjénél rossz helyen állt egy Alfa-szerelő.

Hamilton harapja a különbséget, már csak 4,3 másodperce van Sainzhoz képest, most óriási iramban zárkózik a top háromra. 

A város távolabbi részében esik az eső. Jöhet a csavar?

Egy kör alatt bezuhant Hamilton gumija, azonnal hívja a Mercedes. Negyedik, 15 másodpercre van Russelltől, bő tízre Pereztől, bő hétre Sainztól. 

Hamilton megy végül sokáig, ez most már egyértelmű. Lassabb, Russell közelít rá, Perez pedig pláne, ha most cserél, akkor visszaesik a negyedik helyre Sainz mögé. 

Russell és Perez között 4,2 másodperc a különbség, és Vettel is ott van még köztük a harmadik helyen, mert nem cserélt még.

Russell is a bokszban az élről, Hamilton mögé, a második helyre jön vissza. Közepes gumikat kapott, ahogy Perez is. 

24. kör, a nagyon lelassuló Perezt kiviszi a Red Bull, és megkapja a közepes keveréket, a negyedik helyre jön ki. Verstappen is jön már másodszor, Leclerc mögé jön vissza. 

Leclerc-t kihívják gumit cserélni, nem működik a közepes keverék. Verstappen tempója sem jó most ezen az abroncson.

Sainz közben már nyolcadik, nagy iramban zárkózik vissza, Verstappen a 12., Leclerc viszont csak a 17., az ő futamának érdemi része alighanem véget ért már. 

Russell és a Mercedes sokáig akart kint maradni, eddig tökéletesen csinálják, az előnye már bő három másodperc Perez előtt, és a pilóta szerint a gumik jók, jók is lesznek.

Most Russell lépett oda, 2,8-cal vezet Perez előtt, Hamilton bő 9-re van.

És egyúttal felrakták neki a lágy gumikat.

Sainznál egy sisakfólia szorult be a jobb hátsó kerekéhez, valószínűleg ez indokolta a kiállást. 

Sainz a 12. helyre jött vissza, furcsa döntés a Ferraritól. Közben Hamilton közelít az élmenőkre, 9,5 másodpercről 7,5-re csökkentette a hátrányát. 

Sainz a bokszban! Ő volt egyedül közepes gumikon az élmezőnyben, mégis ő áll ki először. 

Vettel megelőzi Norrist, és már ötödik. Most sem lehet panasz a négyszeres világbajnokra. Stroll a tizenegyedik, nem ördögtől való a kettős pontszerzés az Astonnak.

Russell kicsit növelte az előnyét, 2,2 másodperccel vezet Perez előtt.

13. kör, Hamilton megelőzi Vettelt, már Norrist támadja a negyedik helyért. Norris autója valószínűleg sérült, plusz ott van neki a büntetés is.

Norris is megkapja a maga ötösét, az egyértelmű volt teljesen.

Wow. Verstappen kap egy ötmásodperces büntetést a Hamilton elleni ütközés miatt.

12. körben járunk, Hamilton támadja Vettelt, de a német is nyithatja a DRS-t az előtte haladó Norris miatt.

Russell egyébként másfél másodperccel vezet Perez előtt, Sainz viszont már közel öt másodpercre van harmadikként.

Norrist és Hamilton is vizsgálják az ütközések okozásáért. 

Hamilton megelőzte Schumachert és Gaslyt, már a hatodik.

Ez pedig Leclerc forgása, miután Norris nekiment:

Hamilton fordult neki Verstappennek:

Szóval tehát Russell, Perez, Sainz a top három, a spanyol már megelőzte Norrist, akit az ötödik Vettel követ. 

Verstappen a bokszban, de Hamilton a nyolcadik, ő kint maradt. Verstappen közepes gumikat tett fel, 17., Leclerc pedig a falból kikászálódva a 18.

VERSTAPPEN ÉS HAMILTON ÖSSZEÉR, MINDKETTEN VISSZAESNEK!

A kör végén újraindulhat a futam, a Mercedesek lágy gumikon talán jobban tudnak elrugaszkodni, de a Red Bull az egyenesekben támadhat, ott továbbra is gyorsabb Verstappen és Perez autója,

Váratlanul sokáig zajlik a procedúra, már az ötödik kört gurulja át a mezőny. Albon bemegy a bokszba közepes gumikért, mégsem jött be a keményen rajtolás...

Zajlik a takarítás, az elejében nincs változás. Norris az ötödik, majd jön Leclerc és Sainz. 

Az ütközés utáni pillanat:

SAFETY CAR! Ricciardo kilökte Magnussent, aki megforgott, és pont Ricciardót ütötte ki magával. Mindketten kiesnek, jön a biztonsági autó.

RAJT! Remekül indul a két Mercedes, utánuk a két Red Bull is, nincs gond az elrugaszkodásnál. 

A gumitaktika rögtön érdekes: a Mercedesek és a Red Bullok a lágyakon rajtolnak, a Ferrarik a közepeseken. A mezőny végén Albon viszont például keményeken rajtol...

Christian Horner szerint nehezebbek az autók, mint tegnap, illetve melegebb is van, így más lesz a gumikopás, bonyolultabb stratégiai csatára számít a Mercedesek ellen. Szerinte is nehéz dolguk lesz, de egy jó rajt sokat javítana az esélyeiken.

Ezek a Pirelli ötletei a gumitaktikára:

Sergio Perez szerint tudják, hogy nem ők a leggyorsabbak, de azért reménykednek abban, higy lehet esélyük a győzelemre.

A versenyzők már érkeznek a rajtrácsra, ahogy a körítés is alakul:

Cseppet sem nevezhető zökkenőmentesnek az Alpine szombati napja, miután pilótapárosuk - a szezon során már nem első alkalommal - kétszer is összeakadt a verseny elején, s nem elég, hogy mindketten a rajtrács utolsó harmadából kezdik majd meg a vasárnapi futamot, de Alonsót még meg is büntették a második manőver miatt, amikor hátulról nekiment csapattársának. Ha mindez nem lett volna elég, a sprint leintését követően lángra kapott a francia versenyző autója a bokszutcában, s bár az előzetes hírek arról szóltak, hogy a fékek gyulladtak ki, most tisztázta az Alpine, hogy az üzemanyagrendszer szivárgása okozta a tüzet, s a keletkezett károk miatt kénytelenek voltak erőforrást cserélni a 31-es autóban

A szombati sprintet George Russell nyerte meg a Mercedesszel, így ő indulhat az élről - a tegnapi nap összefoglalója itt olvasható: https://formula.hu/f1/2022/11/13/gyoztes-russell-buntetett-alonso-bejelentesre-keszulo-haas-ez-tortent-szombaton 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan elrajtol a Sao Pauló-i Nagydíj!