DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
17:06

Alonso is javított, a harmadik helyre lépett fel, de ő közepesen, Albon lágyakon az ötödik.

Véget ért a szabadedzés – mindössze nyolc ezredmásodperc választja el az első három helyezettet, a három élcsapat versenyzői két tizeden belül.

Megjött Hamilton és Leclerc lágyon: a monacói a második négy ezred hátránnyal, a brit az ötödik.

Vettelnek is volt tartalékban még egy gyorskör, az Aston Martin az ötödik helyen, csupán három tizeddel lemaradva. A tovább javító Russell már a harmadik, két tizeddel a Red Bullok mögött.

Először villant meg a Mercedes, Russell a lágy keveréken feljött a negyedik helyre, Sainz és Schumacher közé.

Stroll a garázsba gurult műszaki hibát említve – a kanadai szabadedzése valószínűleg ezzel véget ért.

A 16. helyen álló Hamilton a hátsó tapadás hiányára panaszkodik: „mintha a hátsó csak lebegne” – mondta a brit.

Miközben Bottas remekel, Alonso és Albon is egészen elöl vannak, a két Mercedes csak 14. és 16. pozícióban, a két McLaren az utolsó két helyen.

A két Red Bull tartja az első két pozíciót, mögöttük fokozatosan változik a sorrend. Most Sainz és Leclerc a harmadik-negyedik, de a két Ferrari nem használt lágyat, csak közepest. Bottas az ötödik pozícióban.

A sorrend röviddel féltáv után:

Mások is érkeznek a lágy keveréken, Verstappen a második helyre jött fel, mindössze nyolc ezredre Pereztől, Bottas a harmadik, de ő egy másodperc hátrányban.

Most Magnussen jött fel Perez mögé, Haas 2-3 – az amerikai csapat jól megy az edzés féltávjánál.

Perez a lágy keveréken – az egyetlen versenyző, aki eddig feltette – több mint másfél másodperccel megjavította a legjobb időt: 1:11,853 az új csúcs. Schumacher a második helyre lépett közepesen.

A Ferrariknak meggyűlik a bajuk az ellenfelekkel, Leclerc az őt feltartó Strollra panaszkodott.

„Én ennél sokkal kevesebbért is megrovást kaptam” – mondja Sainz, aki szerint Norris nagyon veszélyes volt.

Friss hír: Sainz öthelyes rajtbüntetést fog kapni motorcsere miatt, ráadásul korábbi csapattársával, Norrisszal is meggyűlt a baja. A spanyol nagyon veszélyesek tartotta a britet, aki lassan ment az ideális íven, ezért Sainznak a füvet is meg kellett csípnie.

Futólag Bottas vezetett, most ismét Verstappen az élen, 1:13,646-ra csökkentve a köridőt.

Egyelőre a mezőny közepén, a 8. helyen áll a tavalyi győztes: Hamilton brazil ihletésű sisakkal versenyez – a napokban kapta meg a tiszteletbeli brazil állampolgárságot.

Holtverseny az első helyen, a korrigáló Verstappen és Bottas is egyforma, 1:14,104-es köridőt rakott össze.

Az első gyorskörök alapján Perez vezet 1:14,616-tal, mögötte Hamilton, Magnussen és Ocon – Verstappen belehibázott saját első próbálkozásába, így csak a 14. helyen.

Kezdődik az edzés, Magnussen és Bottas az elsők, akik a pályára gurulnak idén Brazíliában.

A szóban forgó Lewis Hamilton azt gondolja, az idei brazil hétvége lehet az utolsó esély, hogy a Mercedes versenyt nyerjen 2022-ben – Abu Dhabi várhatóan nagyon nem kedvez majd a W13-nak.

Tavaly Lewis Hamiltoné volt a pénteki nap Brazíliában, a szabadedzést és az időmérőt is ő nyerte – a 2021-es szintén sprinthétvége volt –, de utóbbiról kizárták a DRS miatt. Ez is bekerült válogatásunkba, amely az elmúlt évek emlékezetes interlagosi pillanatairól szólt.

Magyar idő szerint 16:30-kor indul az első szabadedzés Brazíliában: ne feledjétek, 20:00-kor már az időmérő veszi kezdetét.