DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
16:39

Csendes volt a pálya, most azonban mindenki érkezik. Az egyetlen, aki meg sem próbálja, az Yuki Tsunoda. A japán mára befejezte. Így állunk jelenleg. 

Íme a Q3 végeredménye. A holnapi 53 körös versenyre több pilótát is büntetnek, így ennek köszönhetően Russell indulhat majd Leclerc mellől, a két McLaren pedig a második sort foglalhatja el. Izgalmas futamnak nézünk tehát elébe, mára köszönjük a figyelmüket, a viszont látásra!

Itt a vége! Charles Leclerc egy fantasztikus körrel önerőből megszerzi a pole-pozíciót. A monacói 1:20.161-et futott, amihez nagyon közel volt Verstappen, végül 145 ezredes hátrányban a holland lett a második. Sainz, Perez, Hamilton jönnek mögöttük, de mint tudjuk ez a sorrend megváltozik majd. 

Belül vagyunk az utolsó két percen, egy köre még mindenkinek lesz, de egyelőre nagyon Charles Leclercnek áll a zászló a holnapi rajtrács tekintetében. Ne feledjük, Sainz, Verstappen, Perez szintén büntetve lesznek. 

Ha minden így marad a következő szűk három és fél perc után, akkor Leclerc és Russell lenne az első sorban vasárnap Monzában. 

Norris, Hamilton, Ricciardo, Gasly és Alonso zárja a legjobb tízet, de a kétszeres világbajnok végül nem futott mért kört. Akiket büntettek, így például Sainzot vagy Hamiltont, szintén van értelme menniük, hiszen az azonos mértékű szankciót kapott pilótáknál az időmérős eredmény dönti el a sorrendet. 

Elsőre a Ferrari szélrányékos stratégiája jött be. Sainz 1:20.584-el az élen, mögötte Leclerc, Verstappen, Perez, Russell a sorrend a legjobb ötben. 

Jöttek a Mercedesek is közben, a többiek pedig már gyorskörön! Norris lesz az első, aki befejezi majd. 

Csak a két Mercedes nem jött ki, mindenki más már a kivezető körét teljesíti. A sor elején a McLaren pilótái tartózkodnak. 

Elindult a Q3, lassan pedig pályára hajtanak a pilóták. 

Jön hamarosan az utolsó szakasz. Ott lesz a Ferrari, a Red Bull, a Mercedes, a McLaren párosa, továbbá Fernando Alonso és Pierre Gasly. Ebből a tízesből talán a wokingiak szereplése a legmeglepőbb, habár a szabadedzéseken Lando Norris egészen jó teljesítményre volt képes. 

Ennek a körnek is vége van. Ezúttal Sainz bizonyult a legjobbnak 1:20.878-al, a kiesők között pedig Ocon, Bottas, De Vries, Zhou, valamint Tsunoda ötöse búcsúzik mára. 

 

De Vries kiesett... A holland egészen jó kört kezdett meg, ám belehibázott az első szektorban. Mindez Valtteri Bottasnak is kellemetlen, neki ugyanis jelentős szélárnyéka lett volna a Williams mögött. 

A két Ferrari, továbbá a két Red Bull marad kint. A többieknek még van egy lövésük. 

Négy perc még a Q2 leintéséig, jelenleg Bottas, De Vries, Zhou, Ricciardo és Tsunoda állnak a sor végén, és így kieső pozíciókban. Az Alfa Romeo finn pilótája 227 ezredre van a továbbjutástól. 

Javít Leclerc. 330 ezreddel lassabb a csapattársánál, most sem volt tökéletes a kör, de a továbbjutása így már aligha forog veszélyben. 

Jönnek az első próbálkozások. Carlos Sainz a hétvége legjobb körével, 1:20.878-al került az első helyre. Verstappen, Perez, Hamilton, Russell az első öt jelenleg, Leclerc pedig belehibázott a körébe. 

Új grafikai elem debütált közben az F1-es közvetítésben. A vadonatúj feliraton megmutatták, hogy a biztonsági autó, és egy átlagos családi jármű mennyivel lassabb a Formula-1-es autóknál. 

Megkezdődött a Q2. Egyelőre még egy autó sincs a pályán, de alighanem ez nemsokára megváltozik. 

Apróság, de később még fontos lehet: a Ferrari spanyol pilótája már csak egyetlen megrovásra van a rajtbüntetéstől. Ezúttal a harmadik szabadedzésen látták vétkesnek. Az esetről nemrégiben mi is beszámoltunk. 

Íme az első szakasz eredménye. Érdekesség, hogy De Vries körét elvették, de még így is a továbbjutó helyeken tudott maradni, Magnussennek már nem volt ilyen szerencséje. Latifi szintén bosszankodhat, mivel a tempója megvolt, de nagyot hibázott az utolsó köre legelején. 

Itt a vége a Q1-nek! Max Verstappen volt a leggyorsabb, ami pedig a mezőny hátsó részét illeti. Latifinek nem volt szerencséje, épphogy, de kicsúszik, mögötte pedig Vettel, Stroll, Magnussen és Schumacher búcsúzik a mai napra. 

Az első szektorok alapján úgy tűnik, mindenki tud javítani a kieső zónán belül, de vajon ki tud majd továbbjutni? Magnussen, Bottas, Stroll, Schumacher és Vettel vannak veszélyben. 

Jön az utolsó 1 perc az első szakaszban. 

Elveszik Magnussen körét! Valahol kiszélesíthette a pályát a dán versenyző. 

Magnussen bejön 11. helyre. Schumacher is javít, de sok maradt az előző körében, így továbbra is csak a 19. 

Eddig ez egyébként nem a Haas hétvégéje, a büntetéseket leszámítva sem. 

Szinte mindenki visszajött a bokszba, jelenleg a két Haas köröz, de Schumacher nagyon elrontotta az 1-es féktávját. 

1:21 alattit fut Verstappen! 1:20.922 az új kegjobb, ezzel bő három tizedet adott Leclercnek. Figyelemre méltó még Tsunoda teljesítménye is, aki jelenleg a hatodik pozícióban található. 

Most már mindenkinek van mért köre, így pedig a sorrend is átrendeződött. Magnissen, Bottas, Stroll, Schumacher és Vettel a kiesők sorrendje szűk 6 perccel a Q1 vége előtt. 

De Vries nagyszerű tempót megy, akárcsak a csapattárs, Latifi. A 8-9. helyeken találhatók jelenleg. 

Belül vagyunk az utolsó tíz percen, jelenleg Alonso, Ocon, Zhou, Gasly és Bottas állnak kieső helyeken. 

Gyorsan nagy előnyre tett szert a két vörös autó. Leclerc 1:21.280-al az élre ugrott, Sainz 68 ezreddel maradt el tőle mindössze. 

Verstappen az élen 1:22.023-al, de jön a két Ferrari is. 

Rövid a pálya és sok az egyenes. A szélárnyékok miatt lehetnek még gondok, hogy ki hová helyezkedik majd a pályán, de ugyanez a helyzet a feltartásos esetekkel is, amiből már a szabadedzéseken is lehetett látni párat.

Kezd lassan benépesülni a pálya, Perez pedig az élre ugrik 1:22.085-el. 

Jön közben a két Red Bull és a két Williams is. Ha már büntetések, jegyezzük meg, hogy Nyck de Vries egy egészen jó rajthelyet szerezhet így élete első F1-es futamára. Az élen jelenleg Tsunoda 1:22.762-vel, de még csak négyen futottak értékelhető kört. 

Az olasz szurkolók most sem hazudtolják meg magukat. Elég sokan helyet foglaltak a lelátókon, hogy szorítsanak a Ferrari sikeréért. A büntetéseknek köszönhetően Charles Leclerc nagyszerű esélyt kapott arra, hogy megszerezze a pole-pozíciót vasárnapra.

Négyen döntöttek úgy, hogy azonnal kihajtanak a pályára. Lance Stroll, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen és Mick Schumacher köröznek jelenleg. 

16:00 van, ami azt jelenti, hogy zöldre váltott a bokszutca lámpája, és kezdetét vette az időmérő edzés. 

Abszolút nem egyszerű a helyzet. Ezt mind észben kell tartani majd a kvalifikáció során. 

A nap sztorija eddig minden kétséget kizáróan, hogy Nyck de Vries ugrott be Alexander Albon helyére. A brit-thai pilóta vakbélgyulladást kapott, így nem állhat rajthoz, helyét a Formula-E 2021-es világbajnoka vette át. 

Összegezzük mi történt eddig a hétvégén: Az első két szabadedzésen a Ferrari pilótái voltak a leggyorsabbak, szombaton délelőtt azonban Max Verstappen ugrott az élre. Utóbbi intő jel lehetne a maranellóiak számára, ám a címvédő egy öthelyes rajtbüntetéssel számolhat, és nem ő az egyetlen. Esteban Ocon is ugyanebben a cipőben jár, Sergio Perez tíz, Valtteri Bottas, Mick Schumacher és Kevin Magnussen 15 helyes büntetést kapott erőforrás elemek cseréje miatt, míg Carlos Sainz, Lewis Hamiton és Yuki Tsunoda a mezőny végére kerül. 

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi Monzában az Olasz Nagydíj időmérő edzése.