DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. február 8. szerda
13:58

Már pöppet kezdjük unni, de a rend kedvéért: Schumacher új belsőégésű motort kap, ez öt rajthely hátra, meg új váltót is, amaz meg plusz tíz rajthely. Ha jól számoljuk, akkor már kilenc pilótát büntetnek Monzában...

Ezzel itt köszönjük a figyelmet, de kevesebb mint két óra múlva már jön is az időmérő, tartsatok akkor is velünk!

Mutatjuk a teljes végeredményt:

Közben pedig lepörögtek az utolsó percek, véget ért a harmadik szabadedzés. Verstappen az élen Leclerc, Perez és Sainz előtt, válaszolt tehát a Red Bull a Ferrari pénteki elsőségére.

Leclerc javít néhány ezredet, de marad második. A Verstappen, Leclerc, Perez, Sainz négyes mögött amúgy Alonso, Norris és Russell következik, vagyis az Alpine és a McLaren kemény csatára késztetheti majd a Mercedest, legalábbis az időmérőn. Schumacher pedig a pályán, sikerült megjavítani az autóját.

A végsebesség terén a Williams viszi a prímet:

Perez a harmadik, bejön Sainz elé. Közben pedig De Vries a 13. helyen, közvetlenül Latifi mögött. Erős hétvégéje lehet a Williamsnek.

Verstappen odapörköl, 1:21,252 az új etalon! Leclerc bejön másodiknak, de három és fél tizedmásodpercre a Red Bull-ostól.

Sainz a lágy gumi ellenére sem veszi át a vezetést, 25 ezreddel elmarad Verstappentől. Miközben Latifi lila első szektort villantott és ezzel nyolcadik - tényleg rágyúrt a Williams a végsebességre...

Jönnek is rövidesen a lágy gumis próbálkozások - na lássuk, kinek sikerül legjobban az időmérős szimuláció!

Kicsit elcsendesült a pálya, a mezőny nagy része az utolsó etapra készülődik. Verstappen, Leclerc, Perez, Sainz, Alonso, Gasly, Hamilton, Norris, Ocon, Tsunoda a top 10-ben.

Még egy motorcserés büntetés: Magnussen Haasába került be friss belsőégésű motor, turbófeltöltő és MGU-K, így a dá 15 hellyel sorolódik hátra. Megint komolyabb matematikai tudás kell majd a rajtsorrend összeállításához...

Félidőben járunk, mutatunk egy teljes állást - Schumacher még mindig a bokszban:

De Vries átesett a tűzkeresztségen: a Lesmo 1-ben sokallt be és látogatta meg a sóderágyat.

Verstappen megint belefutott egy feltartásba, és megint Russell volt a kiváltó, akit épp egy Alpine előzött.

Verstappen és Leclerc mögött Perez a harmadi, Sainz a negyedik. Közben pedig kijött a pályára De Vries is, akinek sok szerencsét kívánt a csapata a rádióban.

Sainz akcióját vizsgálják, miközben Leclerc két lila szektor után feljön másodiknak 72 ezreddel Verstappen mögé.

Bottasnak volt egy necces pillanata: Sainz kóválygott előtte lassú tempóban az 1-es kanyarban. A finn elfékezte emiatt a célegyenes végét.

Leclerc az első próbálkozásával a harmadik helyre jött fel, a ferraris hátránya hat tizedmásodperc Verstappennel szemben. Mögötte Alonso a negyedik, de még konkrétan a mezőny fele nem futott mért időt.

Viszont nem sokkal utána már az élen a holland, még a közepes keveréket használva fut 1:21,872-es kört.

Verstappen panaszkodott egy sort Russellre a rádión, aki kicsit feltartotta őt az Ascari-sikánnál.

Fekete rajtszámok a Mercedesnél a hétvégén II. Erzsébet királynő tiszteletére:

Tíz perc elteltével mindössze három pilótának van köre, Perez 1:22,611-es eredménnyel vezet Bottas és Tsunoda előtt.

Közben pedig az Alpine megerősítette, hogy Ocon autójába új belsőégésű motor került, így a francia is csatlakozott a szankcionáltak sorához: ő öt hellyel sorolódik majd hátra a rajtrácson.

Mick Schumachernél kuplungproblémákat észlelt a Haas az autó beindításakor, így erősen kérdéses, hogy a német részt tud-e venni az edzésen, de igyekeznek elérni, hogy legalább a tréning végén megtehessen néhány kört.

Ami az eddigieket illeti: mindkét pénteki edzésen a Ferrari volt a leggyorsabb, ami némileg Sainzt és Leclerc-t is meglepte, Verstappen viszont nem aggódja túl a rivális biztató tempóját. Ami pedig még szintén lényeges: a két nagycsapat négy versenyzője közül csak Leclerc nem kap motorcserés rajtbüntetést a hétvégén - ráadásul a pletykák szerint a középcsapatok közül még további hátrasorolások jöhetnek...

Zöldre váltott a bokszvégi lámpa, 60 perc áll a csapatok rendelkezésére. Bottas, Vettel és Perez többek között egyből ki is gurult a pályára.

De Vries nem először ül autóba a hétvégén, hiszen tegnap még az Aston Martint vezethette az FP1-en. Most viszont élesben is bemutatkozhat az F1-ben, miközben épp azok a legfrissebb pletykák, hogy az Alpine-nak is a célkeresztjébe került a holland.

Szerencsére úgy fest, Albon legalább a humorát megőrizte a helyzet ellenére: „Vakbélgyulladás, műtét versenyzés helyett – nem erre számítottam ezen a hétvégén! Negatívumok: kihagyok egy erősnek ígérkező hétvégét és fájdalmak. Pozitívumok: súlycsökkenés Szingapúrra és menő sebek” - írta a Twitteren.

Kezdjük is a legfrissebb és legfontosabb fejleménnyel: Alexander Albont vakbélgyulladással kórházban kezelik, így Nyck de Vries veszi át a helyét a hétvége hátralévő részére a Williamsnél.

Köszöntjük az olvasókat, néhány percen belül kezdetét veszi a harmadik szabadedzés Monzában, az Olasz Nagydíjon - tartsatok velünk a következő bő egy órában!