DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
22:32

Öt körrel a vége előtt Hamilton 1,7 másodperccel Verstappen mögött – igaz, az utolsó egy-két körben mintha megtorpant volna. A 6. helyért zajlik még csata, Bottas DRS-távolságon belül üldözi Sainzt.

A futam végeredménye:

Verstappen megcsinálta! 1,333 másodperc különbséggel maga mögött tartotta Hamiltont, ő nyerte az USA Nagydíjat.

A hátsó egyenesben Hamilton nem nyithat hátsó szárnyat. Ez már fél siker Verstappen számára!

0,9 másodperc a differencia az utolsó kör kezdetén!

A kör során Hamilton elkövet egy apró hibát, Verstappen kék zászlókat kér, nehogy a lekörözöttek gondot okozzanak.

Micsoda futamhajrá! Verstappen megkezdte az utolsó előtti kört, Hamilton 1,1 másodperccel mögötte.

Raikkönen eldobta az utolsó pontot, saját hibájából fakadóan forgott meg.

Dupla kiesés az Alpine számára, Alonso is kijött a bokszba és feladta a futamot.

10 kör van még hátra, Verstappen hiába ment egyéni legjobbat, abban a körben is három tizedmásodpercet veszített.

Már csak 3 másodperc a differencia. Sainz sérült szárnyvéglappal halad, miközben az ötödik helyért csatázva összeért Ricciardóval.

Zajlanak az események: Ocont kihívja a csapat műszaki hiba miatt (hogy pontosan mi a gond, nem akarták a rádióban mondani), fekete-fehér zászlós utolsó figyelmeztetés kap Mazepin és Raikkönen, Hamilton hátránya pedig 5 másodperc alá csökken.

A finn mögött a 11. helyen hasonló közelségben Alonso haladt. A spanyol azonban teljesített egy harmadik kiállást is, ezzel három helyet esett vissza. (Talán azért, mert Raikkönen továbbra sem akarta visszaadni neki a pozíciót…)

A pontszerzők sorrendje most, miután mindenki kétszer kiállt: Verstappen, Hamilton, Perez, Leclerc, Ricciardo, Sainz, Bottas, Norris, Tsunoda és Raikkönen. A legszorosabb helyzet köztük a 9-10. helyen van, alig egy másodperc.

A 37. kör végén aztán Hamilton is teljesítette kiállását. 8 másodperccel tért vissza Verstappen mögé, de 8 körrel frissebbek az abroncsai.

Bottas is kiállt – most a hetedik helyen halad –, így az utolsó, aki nem teljesítette még második cseréjét, Hamilton. 13,8 másodperc az előny Verstappenhez képest, jócskán mögé fog visszatérni, de jelentősen frissebb abroncsokkal.

„Lewis, a győzelemért harcolsz” – üzente Toto Wolff versenyzőjének. Hamilton válasza: „Most hagyjál testvér, köszönöm.”

1:39,566-tal a mexikói teljesítette a futam eddigi legjobb körét, és a pályát megelőzte Leclerc-t.

Hamilton az első és Leclerc a harmadik helyen még nem teljesítette második kerékcseréjét. Köztük Verstappen, Perez, aki szintén kiállt másodszor, a negyedik helyen.

A 29. körben Verstappen jött a bokszba, második kiállását teljesíteni. Hamilton újra jó pár körrel tovább tervez kint maradni.

Pillanatokra virtuális biztonsági autós fázis – csak egy darab törmeléket kellett kihozni a pályáról.

Hamilton tartósan fél másodperc körüli hátrányt dolgoz le körönként, a különbség már csak 3,3 másodperc.

A spanyol dühből versenyez, az elengedés után újra támadásba lendült, és kiterelte Giovinazzit. Az Alfa felszólította a versenyzőt, hogy engedje el Alonsót – holott az Alpine terelte ki az olaszt. Már ők is belegabalyodtak, mi számít szabályosnak és szabálytalannak?

Alonso meghajolt az FIA akarata előtt, visszaadta a pozíciót Giovinazzinak – alternatívája 5 másodperc időbüntetés lett volna.

Hamilton közel hét tizedmásodpercet faragott le Verstappenhez képest, 4,5 másodpercre csökkent le a differencia.

Most pedig Alonso előzte meg Giovinazzit a pályán kívül, ami ezúttal egyértelműen szabálytalan volt – a spanyol még meg is dicsérte magát. Vajon most is bizonyítani akar valamit, mint állítása szerint Szocsiban?

Egy változás mindjárt történik is a sorban, Bottas átverekedte magát Tsunodán, aki a futam kezdete óta előtte volt. A finn Törökországgal ellentétben nem lehet büszke teljesítményére, a nyolcadik helyen haladt, egyetlen pozíciót javított rajthelyéhez képest.

Utolsóként Stroll is kiállt, mindenki túlesett első bokszkiállásán. A pontszerző helyeken a sorrend Verstappen, Hamilton, Perez, Leclerc, Ricciardo, Sainz, Norris, Tsunoda, Bottas és Raikkönen.

Alonso rafináltan jelenti a rádióban, hogy Raikkönen a pályán kívül előzte meg őt, vissza kell adnia a pozíciót – csakhogy a spanyol terelte ki az 1-es kanyarban a manőver közben. Az Alpine és Alfa össze is ért, nagy karosszériadarabok repültek szét.

Pierre Gasly a nagydíj első kiesője, a francia hátsó felfüggesztése tört el.

A kör végén Hamilton is kiáll, de messze Verstappen mögé tér vissza: 6,6 másodperc előnybe került a holland a pár körrel korábban végrehajtott kiállás révén!

Még csak a 13. körben tartunk, de már csak négyen nem álltak ki: a vezető Hamilton, valamint Bottas, Vettel és Stroll.

A Red Bull Perezt is hozza, a Red Bull különböző stratégiát alkalmaz a két autóval, a mexikói közepest kapott.

Verstappen a bokszban: már a 10. körben kijött kemény keverékért, megkísérelve az elévágást!

Az eddigi legkisebb különbség Hamilton és Verstappen között: a hátsó egyenes végén egy pillanatra mindössze három tized volt a differencia.

Forgalmas a bokszutca a futam elején, a 8. körben már négyen jártak bent, legutóbb Alonso, aki a többiekkel ellentétben nem kényszerű cserére jött.

Hosszú ideig mutatták Latifi és Ocon csatáját: a kanadai is kapott egy új orrkúpot, és éppen Ocon mellé tért vissza a bokszból – a riválist kiterelve védte meg az utolsó előtti pozíciót.

A 4. körben Oconnak is ki kellett állnia: ő a nyitókörben az egyik Alfa Romeót találta el, és megsérült az első szárnya. Most a francia az utolsó helyen.

Hátul két kanadai akadt össze a rajtnál, Latifi és Stroll pördültek meg a mezőny végén. Mazepinnek is problémái voltak, már az első körben bokszba kellett jönnie.

Verstappen jelentette, Hamilton sokat csúszkál. Mostantól a DRS-t is használhatja a brit üldözése közben.

A Ferrari és a McLarenek csatája az első körben, a hátsó egyenesben.

Az első körben Ricciardo Sainzt megelőzve az ötödik, Tsunoda Bottas előtt a nyolcadik helyen.

Verstappen a rajt után próbálta a pálya belső oldalára terelni Hamiltont, de az 1-es kanyarban a holland kényszerült ki – a második rajtkockából a brit vezet!

A mezőny lassan a felvezető kör végére ér, másodperceken belül következik a rajt!

Az ötödik Sainz és tizedik Tsunoda lágy abroncson startol, mindenki más a közepes keveréken.

Kis ijedelmet okozott, hogy Pierre Gasly autóján sokáig szerelt az AlphaTauri: végül kiderült, hogy csak egy szenzor okozta a problémát.

Daniel Ricciardo nagyon éli az amerikai hangulatot…

A páros mögött Perez és Leclerc rajtol, négyen pedig motorcsere miatt büntetést kaptak vasárnapra, így Bottas a kilencedik helyről indul, Vettel, Alonso és Russell pedig a mezőny végéről. A teljes rajtrács itt található meg.

Az első két rajtkockából Verstappen és Hamilton rajtol. A pole-pozíciós nem örül a kérdésnek, hogy benne van-e a pakliban egy újabb ütközés. „Nem értem, miért mindig mi kapjuk ezt meg. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik összeértünk. Ebben a sportban megtörténnek az ilyen dolgok, sajnos” – mondta némileg ingerülten még az időmérő után.

Hamarosan kezdődik a szezon legkésőbben rajtoló futama (persze Magyarországról nézve), az USA Nagydíj Texasban, Austinban, pontban 21 órakor. Ahogy megszokott ezen a helyszínen, hírességek sokasága tette tiszteletét…