DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
23:59

A második viszont lilul Hamiltonnál!

Ez volt az USA GP időmérője, itt mostanra köszönjük a figyelmet, de rövidesen jövünk még a legjobbak gyorsértékelésével - holnap (vagyis már ma) gyertek vissza, mert szállítjuk a további nyilatkozatok, információkat, este 21-től pedig jön a futam!

Itt a Q3 teljes vége - mögöttük maradt amúgy a sorrend: Leclerc a "best of the rest" Sainz előtt, majd jönnek a McLarenek és az AlphaTaurik.

Verstappen szerint valóban elkezdett szemerkélni a legvégén. De övé a pole, és ez a lényeg az ő szempontjából - az előzetesen Mercedes-pályán titulált COTA-n! 

Verstappené! Ott az 1:32,910-es idő! Perez a harmadik helyen! Verstappen, Hamilton, Perez, Bottas az első két sor!

24 ezredes előny a második szektor után! Perez is csak 69 ezredre! Kié lesz a pole?!

Hamilton feljön elsőnek, 1:33,119! De Verstappen lila első szektorral érkezik!

Bottas és Hamilton kezd először, nem igazán erősek az első szektorok.

Utolsó három percen belül, jönnek az utolsó próbálkozások. Norrisnak pedig esőt mondanak rövidesen!

Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy Perez még nem szerzett pole-pozíciót F1-es karrierje során - soha senki nem teljesített ennyi nagydíjat rajtelsőség nélkül, mint ő.

Szépen kirajzolódik a sorminta: Red Bull 1-2, Mercedes 3-4, Ferrari 5-6, McLaren 7-8, AlphaTauri 9-10.

Verstappen 1:33,199-es időt repeszt, Perez viszont 19 ezreddel nála is gyorsabb! Megtáltosodni látszik a hétvégén a mexikói!

Hamiltoné az első kör, 1:33,5, de Bottas egyből elé ugrik. De jönnek a Red Bullok is...

Erősődő szelet jelentenek a pilóták, elképzelhető, hogy ez is tényező lesz a pole-csatában. Na jöjjenek az első próbálkozások!

Jön a Q3, a Red Bullokon kívül mindenki egyből kihajtott a pályára, de érkeznek most már a bikák is.

A teljes sor:

Itt a vége a második szakasznak: kiesett Ocon, Vettel, Russell, Giovinazzi és Alonso - de közülük hárman is eleve a rajtrács végére mennek az említett motorcserék miatt. Az élen Verstappen, Hamilton, Norris maradt a sorrend.

Hetedik helyre jön be a mexikói, ezzel talán elkerülte a megégést. De még két perc, és jönnek a többiek.

Perez menet közben váltott taktikát: most már a közepesen jött ki. Öt perc még a Q2-ből.

Felhősödik amúgy kissé az idő Austinban, de azért nem sok esély van esőre.

Verstappen, Hamilton, Norris, Leclerc, Bottas, Sainz, Gasly, Ocon, Tsunoda, Alonso a top 10 az első körök után, Perez, Ricciardo, Russell, Vettel és Giovinazzi a kiesőzónában, de nekik még nincs érvényes mért körük a Q2 felénél.

Perez és Ricciardo idejét törölték, Sainz egy lila és egy zöld szektor után "csak" hatodik a lágy gumival - nem véletlenül beszéltek arról a ferrarisok a pénteki edzések után, hogy túlmelegedhetnek a gumik a kör végére.

Jönnek az első 1:33-as idők a hétvégén: előbb Bottas, majd Hamilton az élen, Verstappen viszont 1:33,4-re javít már! Perez 1:34,0-t fut, de ő lágyakon megy, ne feledjük. Leclerc viszont a közepeseken bemegy Hamilton és Bottas közé!

A Ferrarinál is osztott amúgy a stratégia: Leclerc a lágyon, Sainz a közepes keveréken.

Már el is indult a Q2: sokan a közepes abroncson jöttek ki. Némileg meglepő kivétel Sergio Perez.

Itt a Q1 teljes végeredménye - egy Ferrari az élen a Red Bullok előtt, a Mercedesek csak a 8-9. helyen:

Upsz, Giovinazzinak volt egy fél megforgása a hajrában.

Leclerc ugrik az élre a legvégén a Ferrarival! De a lényeg persze, hogy kik nem fértek a top 15-be: az Alpine-ok az utolsó pillanatban menekültek meg, így Lance Stroll (Aston Martin), Nicholas Latifi (Williams), Kimi Raikkönen (Alfa Romeo) és a Haas párosa, Mick Schumacher és Nyikita Mazepin búcsúzott.

Már három perc sincs vissza a Q1-ből, jönnek az utolsó rohamok a továbbjutásért.

Verstappen visszaáll az élre, Perez a másodikra, 17 ezred közöttük a differencia. Hat perc még hátra, Alonso, Latifi, Schumacher, Raikkönen és Mazepin a kiesők között - utóbbi kettőnek több körelvétel után még nincs érdemleges időeredménye.

Azért a Ferrarit is említsük meg, Carlos Sainz a negyedik helyen, úgyhogy mind ő, mind a két McLaren maga mögé utasítja pillanatnyilag Perezt, Bottast és Hamiltont is. Eközben Vettel kiakadt egy társára feltartás miatt.

Robbantanak a McLarenek: Daniel Ricciardo az élen, Lando Norris a harmadik helyen! Ennyire jót tett Ricciardónak a jutalomautózás?

Megjöttek a Mercedesek is: Valtteri Bottas 138, Lewis Hamilton 276 ezredmásodperces hátránnyal harmadik és negyedik - pedig a finn lila középső szektort villantott.

A Red Bullok gyorsan magasabbra helyezik a lécet: Verstappen és Perez is 1:34,5-nél állítja meg a stoppert.

Érkeznek az első köridők: Charles Leclerc 1:35,2-es eredménnyel vezet.

Többek között kijött már Verstappen is, úgyhogy nagy dráma azért nem volt a Red Bullnál. A beszűrődő zajok alapján amúgy fantasztikus a hangulat Austinban, rengeteg néző van a lelátókon.

Indul a Q1, a menet a szokásos: 18 perc, öt kieső. Elég sokan ki is hajtanak a pályára.

Van némi fennforgás a Red Bull garázsában: a hátsó szárnyakat kell megerősíteni az autókon a huplis texasi aszfalt miatt.

Az erőviszonyok egyelőre kiismerhetetlenek: az első szabadedzésen még nagy fölényben volt a Mercedes, a másodikon és a harmadikon viszont Sergio Perez volt a leggyorsabb a Red Bull-lal - igaz, a néhány órával ezelőtti utolsó tréningen Lewis Hamilton és Max Verstappen is gyorsabb volt nála (igen hasonló időt futott a két vb-rivális), de mindkettejük körét törölték pályaelhagyás okán.

Aminek végeredménye biztosan nem fog megegyezni a vasárnapi rajtsorrendel, hiszen már nem kevesebb, mint négy pilótáról tudjuk, hogy motort cseréltek az autójában. Sebastian Vettel, George Russell és Fernando Alonso egyaránt a rajtrács végére sorolódik emiatt, míg Valtteri Bottas öthelyes büntetést cipel majd magával, mivel ő csak belsőégésű motorból kapott frisset.

Kellemes estét kívánunk minden olvasónknak! Rég tehettük meg ezt, hiszen a koronavírus-járvány kitörése óta most először utazott Európán és az arab térségen kívülre a Formula-1-es mezőny. Most viszont ott vannak Austinban, az Egyesült Államokban, bő negyed órán belül már következik is az időmérő!