DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
12:43

Baleset: Mick Schumacher rakja falba a Haast a 11-es kanyarban! Elég csúnyán összetört az autó, elő is került a piros zászló!

Ezzel tehát vége a harmadik edzésnek, de szűk két óra múlva már jön is a Magyar Nagydíj kvalifikációja - tartsatok velünk 15 órától is!

Mögöttük amúgy a két Ferrari jött Sainz, Leclerc sorrendben, majd jött Norris és csak a hetedik helyen Perez a másik Red Bull-lal. Íme, a teljes végeredmény:

Le is pörgött az a két perc, az élen pedig nincs változás: Verstappen és Bottas után most Hamilton húzza be az elsőséget, azaz mindhárman élen zártak egy-egy gyakorlást.

Közben adok-kapok az élen a két vb-aspiráns között: néhány másodpercre Verstappen átvette a vezetést, de Hamilton 88 ezreddel elé ugrott. Bottas bő két tizedmásodperces hátránnyal a harmadik. Két perc még az edzésből.

Képen az eseménysor, amelyet természetesen vizsgálni is fognak majd:

Meleg pillanatok a bokszutcában: Giovinazzi kis híján belefordult a gyorssávban érkező Strollba. Sőt, az Alfa első szárnya hozzá is ért az Astonhoz.

Újraindították az edzést, kilenc percük maradt a csapatoknak. Alighanem látunk még majd időmérős szimulációkat, mindenesetre most Bottas, Sainz, Verstappen, Norris, Hamilton, Perez a sorrend az élen.

A német pilóta elnézést kért csapatától a rádióban. Schumacher közben kint az autóból - ami tényleg elég nagy ütést kapott, úgyhogy lesz dolga a szerelőknek, ha össze akarják rakni azt az időmérőre...

Bottas javít közben az idején: 1:17,055 az új etalon.

A szektoridőket tekintve egyébként Verstappen az első szakaszon gyorsabb, a másodikban és a harmadikban viszont egyelőre Bottas az úr.

Perez most feljött negyediknek, a Ferrarikat pedig még Pierre Gasly is megelőzte az AlphaTaurival - íme, az állás az edzés felénél:

Menet közben a tegnapi leggyorsabb, Valtteri Bottas ugrott fel az első helyre, 82 ezreddel ment jobb időt, mint az imént Verstappen. Perez eközben csak a 11. helyen áll, úgyhogy a legjobb hármas mögött a két Ferrari sorakozik.

Hihetetlen: újabb tükörrepedés a Williamsnél! Néhány hete Russellnél, most Latifinél jelentkezett a gond.

Most viszont megérkezett Verstappen, s rögtön 1:17,5-ös idővel az élre áll, ezzel hét tizeddel előzi a közben szintén gyorsuló Hamiltont.

Húsz perc elteltével még mindig csak nyolc pilótának van mért ideje... Nem először fut át az agyunkon, hogy biztos szükséges-e ez a harmadik szabadedzés.

Eddig tartott: Lewis Hamilton 1:18,5-ös idővel az élre ugrott a Mercedesszel - pedig az utolsó kanyarban hibázott egy nagyobbat.

Arany pillanatok a pénteken szenvedő Ferrari rajongói számára: Sainz az élen. Persze aligha sokáig...

Apránként szállingóznak a versenyzők a pályára, Kimi Raikkönen révén megvan az első 1:20 alatti köridő is - de ez nyilván még nem mérvadó.

A Haasok futották meg az első köridőket, de pályán már Yuki Tsunoda is, ami nem is meglepő, elvégre a tegnapi FP1-en bemutatott autótörése miatt több mint egy teljes órát veszített pénteken.

Mazepinről jut eszünkbe: érdemes minket Instagramon is követni, ugyanis (többek között) számos fotót találhattok ott a hungaroringi nézőkről!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

Zöldre is váltott a bokszutca végi lámpa, Nyikita Mazepin az első fecske, aki kigurult a pályára.

Ami amúgy a hétvége eddigi részét illeti: a pénteki szabadedzések után úgy fest, a Mercedes valamelyest jobban érzi magát a forró körülmények között, de a vb-éllovas Max Verstappen nem aggódott a három tizedmásodperces lemaradásuk miatt.

Szintén fontos hír a délelőttről, hogy motort kellett cserélni Carlos Sainz Ferrarijában, miután problémát észleltek a pénteki nap során az erőforrásnál. A spanyol így már a harmadik belsőégésű motornál jár, ami az utolsó, de büntetés ezért még nem járt.

A délelőtt legfontosabb fejleménye, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szavai alapján egészen 2037-ig ellátogat a Hungaroringre az F1 mezőnye. Részletek IDE KATTINTVA!

Köszöntjük az Olvasókat, tíz perc múlva kezdődik a Formula-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzése - tartsatok velünk!