DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
16:44

Bottas ezalatt kijött keményekért a negyedik helyről.

Ez volt tehát a Bahreini Nagydíj, köszönjük megtisztelő figyelmeteket, folytatás jövő héten!

Ez volt a Bahreini Nagydíj, melyről alighanem Romain Grosjean balesete ugrik majd be húsz év elteltével is mindenkinek. 

Lewis Hamilton 95. futamgyőzelmét aratta, tűzijáték közepette futnak be a parc fermébe az autók.

Az utolsó kör végén bejön a safety car, véget ért a futam:

Hamilton végzett az első helyen, mögötte Verstappen, Albon, Norris, Sainz, Gasly, Ricciardo, Bottas, Ocon és Leclerc szereztek még pontot.

Bottasnak lehet, hogy jobb hátsó defektje van.

Perez megérdemelte volna a harmadik helyet, a Racing Point viszont nullázik!

Bejön a safety car!

Ennyi, kigyulladt! Albon előrelép a harmadik helyre. Szegény Perez!

DRÁMA! Perez autója füstöl. Egyelőre megy tovább. Három és fél kör!

A nap versenyzője:

 

Bár Perez a 3. és ezért 15 pont jár, a két McLaren azonban várhatóan 5-6. helyen fut majd be, amiért összesen 18 pont jár, így 2 pontra felzárkózhatnak a rózsaszínekre, a Renault pedig nagyot betlizik a 8. és 10. helyekkel.

Meg is van a leggyorsabb kör a hollandnak, nagyon megközelíti Bottast az összetettbeli második helyért.

Verstappennel rámegy a bónuszpontra a Red Bull, közepes keverékeket kap a holland.

Bottas a 43. kör kezdetén megelőzi Ocont, ezzel 9. a finn.

Sainz és Norris is megjárta a bokszutcát, így helyreállt a világ rendje: Hamilton, Verstappen, Perez az első három.

Perez már át is lépte az egyik McLarent, ezzel 4.

Ocon visszaelőzi Ricciardót, a két Renault egymással vív a 10-11. helyen.

Perez a második helyről áll ki, szintén kemény abroncsokat tesznek fel a Racing Pointra, a két McLaren mögé tér vissza a pályára, az ötödik helyre. Húsz kör van még hátra.

Egy körrel később Hamilton is kemény keverékeket kap. Még épp kijött Perez elé.

Kvjat kijött a bokszba keményekért, de az már érdekesebb, hogy Verstappen is kijött, de az egyik hátsó kerékkel probléma akadt, nagyon lassú kerékcsere volt.

Ricciardo megkérdezte a csapattól, miért egymással versenyeznek, mármint Oconnal, a Renault pedig rá is szólt a franciára, hogy engedje el csapattársát. Ricciardo így a 7.

Verstappen hátránya nagyjából öt másodperc Hamiltonnal szemben, Perez viszont már óriási, 16 másodperces lemaradással követi a hollandot.

Az 57 körös verseny féltávjánál a következő az állás:

Hamilton
Verstappen
Perez
Albon
Norris
Sainz
Ocon
Ricciardo
Gasly
Leclerc

Kissé ellaposodott a futam, addig is nézzétek meg, mi maradt Romain Grosjean autójából. A képre kattintva galéria nyílik!

Sergio Perez is keményeket kapott, aki holnap este tesz bejelentést jövőjét illetően!

Hamilton a közepeseken, Verstappen a keményeken folytatja, míg Sainz a lágyakon még nem volt a bokszban, és a harmadik.

Verstappen is kijött, ahogyan Perez is, így Hamilton már újra az élen.

Most jön Hamilton! Közepeseket közepesekre, tehát a brit még jönni fog. Albon is bejött, Hamilton a harmadik helyre jött vissza.

Többen a bokszba hajtottak, de egyelőre csak a középmezőnyből.

A 15. körben az első tíz sorrendje:

Hamilton
Verstappen
Perez
Albon
Norris
Ocon
Sainz
Ricciardo
Gasly
Leclerc

Vettel visszaesett az utolsó helyre, azt mondja, teljesen vezethetetlen az autó. Bottas már a 14.

Kvjat tízmásodperces időbüntetést kap a Stroll-lal való ütközés nyomán. Talán kicsit szigorú ítélet.

Fény derült rá, miért sérült Kimi Raikkönen első szárnyának bal oldali véglapja. Csapattársával került szoros helyzetbe.

 

Sainz a lágyakon gyönyörű manőverrel kerül a közepeseken autózó Charles Leclerc elé, majdnem össze is ütköztek a végén. Sainz ezzel a hetedik helyre lépett előre, a monacóit pedig Ricciardo is megelőzte.

Bottas nagyon beszorult Vettel mögé, miközben Verstappen arra panaszkodik, hogy úgy ugrándozik az autó alatta, mint egy kenguru...

Úgy tűnik, végre versenyt is láthatunk!

Nincs helycsere elöl: Hamilton, Verstappn, Perez, Albon, Norris, Leclerc pedig Oconnal csatázik a hatodik helyért.

Kiáll a biztonsági autó!

Bottas a 16. helyre esett vissza a kerékcserét követően, mivel lassú defektje volt.

Videó formájában is:

 

Mégsem jöttek el gond nélkül, Stroll és - ismét - Kvjat. Összeértek, a kanadait pedig fejtetőre rakta az orosz, csakúgy, mint annak idején Maldonado Gutierrezt.

Bejön a biztonsági autó, Stroll fejtetőn! Baj nincs.

Újból elrajtolt a mezőny! Hamilton az élen, Verstappen, Perez, Bottas a további sorrend. Ezúttal gond nélkül eljöttek, az élmezőnyben nincs előzés. Leclerc a 8., Vettel a 16.

A rajtsorrend:

 

Elindultak az autók a rajtrácsra.

16:35-kor újraindul a Bahreini Nagydíj!

Grosjean baleseténél 53G-s becsapódást mértek, 28 másodperc telt el a baleset bekövetkezése és aközött, hogy a francia az életéért menekülve kiszabadult a lángbörtönből.

Itt a csodával határos megmenekülés:

 

Úgy tűnik, lassan végeznek a pálya újjáépítésével, egyelőre még takarítanak, de egy-két motorhang már beszűrődik a közvetítésbe.

Térjünk vissza a versenyhez: elvileg állórajt következik, a sorrend pedig a következő.

Hamilton, Verstappen, Perez, Albon, Ricciardo, Bottas, Gasly, Ocon, Norris, Leclerc az első 10 sorrendje.

Az FIA közleménye szerint Grosjean állapota stabil, mentőhelikopterrel vitték el a helyi katonai kórházba további kivizsgálásra.

A szalagkorlát helyére piros-fehér betonelemeket hoznak. Nem lepődnénk meg, ha a jövő heti bahreini versenyen már gumifal is lenne az érintett helyszínen.

A legfrissebb információk szerint bordatörésre gyanakodnak Grosjeannál, de egyelőre nincs semmi hivatalos információ.

"Jól van, elvitték a kórházba, de még nem tudtam vele beszélni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora szerencse kell ahhoz, hogy ebből kiszálljon. Köszönöm az orvosok ilyen gyorsan ésprofin kezelték a helyzetet" - nyilatkozta Romain Grosjean csapatfőnöke, Günther Steiner.

Vérfagyasztó látvány. Az autó és a szalagkorlát is kettészakadt, jeleneg a pálya bontása zajlik. Grosjean 15 másodpercig volt a lángok foglya, de önerőből szállt ki az autóból. Ketten segítettek neki átugrani a szalagkorláton, a francia pedig amint kimenekült a tűzből, azonnal lefagyott, teljesen sokkot kapott.

HIVATALOS INFO: Grosjeannak kissé megégett a keze és a bokája, de egyébként jól van. Jelenleg átesik a kötelező orvosi vizsgálatokon.

Grosjean valósággal a lángokon átmászva ugrotta át a szalagkorlátokat.

Grosjean hátsó kereke összeért Kvjat elsőjével, a francia pedig frontálisan ütközött a szalagkorlátnak, melyen egyszerűen torpedóként ment át a Haas. Az autó teljesen kettészakadt, Grosjean életét kétségkívül a glória menetette meg.

Vérfagyasztó képsorok!

Ennyi, szerencsére más nem érintett a balesetben. Grosjeannak láthatóan fájdalmai vannak, segítséggel sántikál a hordágyhoz, elviszi a mentő a franciát. Hála istennek, hogy nem történt komolyabb baj!

Grosjean már az orvosi autóban ül, reméljük, más nem érintett komolyabban.

Norris orrkúpja megsérült, egyelőre nem tudni pontosan, ki érintett a csúnya balesetben.

Óriási baleset, azonnal kigyulladt egy autó. Nagyon rémisztő jelenetek! Azonnal piros zászló!

Kialudtak a piros lámpák, elrajtolt a mezőny! Bottas nagyon beragadt, az első helyen Hamilton, mögötte Verstappen és Perez.

Tehát még egyszer: Hamilton, Bottas, Verstappen, Albon, Perez, majd a két Renault az élmezőny sorrendje, Vettel a 11., Leclerc a 12. helyről várja a rajtot. A mezőny nagyrésze közepes gumikon, Leclerc pedig a keményeken vág neki a versenynek.

És el is indult a mezőny a felvezető körre!

Ricciardo szerint mehetünk:

Már az utolsó simítások zajlanak a rajt előtt!

Közben egy szerényebb légibemutatót tartanak a pálya felett...

 

A két Mercedes rajtol majd az első sorból, mögülük a Red Bullok, aztán pedig a hétfőn - állítólag - nagy bejelentésre készülő Sergio Perez.

Íme, a rajtrács:

 

Húsz perc múlva kezdetét veszi a 16. Bahreini Nagydíj, amely egyben az idei szezon 15. versenye lesz. Az 5.412 méteres pályán 57 kört fognak megtenni a versenyzők, jelenleg semmi nyoma a héten jósolt esetleges esőnek, így abszolút száraz körülmények között rajtolhat majd el a mezőny.

Üdvözöüljük kedves Olvasóinkat!