DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
17:06

Verstappen és Stroll gyorsulási versenyt tartottak a célegyenesben, az első kanyarban azonban nem fértek el egymás mellett, és a holland felöklelte a kanadait!

Itt a vége: a darabos második szabadedzés leggyorsabbja Bottas az első piros zászló előtti körével. Verstappen és a végén javító Norris az első háromban, Hamilton, aki számára rosszkor jött a megszakítás, csupán nyolcadik lett. Az FP2 eredménye:

Az utolsó percekben páran még javítanak, Ricciardo a 20.-ról a 12. helyre lép előre. Ocon a 8., Sainz viszont a 4. pozícióba ugrott.

Verstappen is kihajtott, a Red Bull nem sérült meg az ütközésben. A holland második helyen áll Bottas mögött.

Ez a leállás is negyed óráig tartott, összesen 30 perc esett ki piros zászlók miatt. Az utolsó 8 percre nyitották csak ki a bokszutcát.

Negyed óra maradt az edzésből és még nincs hír az újraindításról. A két piros zászló miatt sok érdemi edzésidő veszett el, köztük a legérdekesebb rész, az időmérős szimuláció.

Stroll rázárta az ajtót Verstappenre, de ő volt előrébb: érdekes lesz látni, mit mondanak a stewardok.

A teljesen szükségtelen ütközés után Stroll maradt a kavicságyban, újra piros zászló.

A tűzijáték az utolsó fél órára marad, egyelőre csak az első helyen álló Valtteri Bottasnak van lágy gumis köre, a már említett 1:17,9.

Több mint negyed óráig tartott a piros zászlós leállás, helyi idő szerint 16:01-kor nyitott ki újra a bokszutca.

Az oltás pillanatai:

Nem tudni, van-e kapcsolat, de érdekes: az első szabadedzésen mindkét Red Bull füstölgött.

A beavatkozók hamar megfékezték a tüzet, de az autó eltávolítása időbe fog telni.

Hatalmas lángokban és füstben álló autó a pályán, Gasly Alpha Taurija! A sárgát máris piros zászló követi.

Ahogy sejthettük, Bottas több mint egy másodpercet javít: 1:17,940 az új mérce.

Két megpörgés rövid időn belül, előbb Kvjat, majd Vettel a 14-es kanyarban. Verstappen átvette a vezetést 1:19,033-mal.

Hoppá, Hamilton és Bottas piros, azaz lágy gumikkal jött ki. Ezt a keveréket még senki nem használta, így rövidesen hatalmas ugrás várható a köridőben.

Gasly után Vettel az új pünkösdi király, 1:19,175-tel. Ez még mindig messze van az 1:18,4-es délelőtti legjobbtól.

És Russell, aki egy pillanatra átvette a vezetést, majd elfoglalta a helyét Gasly 1:20,037-tel.

A versenyzők visszatértek a bokszba, hogy megváljanak a 2021-es fejlesztési abroncsoktól. Néhányan, mint Gasly, Albon és Vettel, már újra pályán is vannak közepes abroncson.

De 87 ezred különbséggel Verstappen átlépte a finnt. Eltelt az első fél óra, melyet követően ez a sorrend:

Bottas 1:21,662-re javított, mögötte Leclerc, Verstappen és Norris áll pillanatnyilag, Hamilton az ötödik.

Sainz és Perez forgása mellett Grosjean ralikrosszozott egyet, erről is van pillanatkép:

Hamiltonnak a vibrációval gyűlt meg a baja, amely annyira rosszá vált, hogy a Mercedes-pilótát ki is hívták a bokszba.

Még egy megforgó autó, Perez Racing Pointja a 3-as kanyarban.

De a britnél is gyorsabb a csapattárs, az első edzésen tempót diktáló Bottas.

Ritkán látni, hogy ilyen rövid idő elteltével 20 versenyzőnek legyen már mért köre. 1:22,1-gyel Hamilton vezet Leclerc és Verstappen előtt.

Az első vezetői hiba, Carlos Sainz megpördült. Az FP1-en jó pár ilyet láthattunk már.

Az autókon jelöletlen, színkód nélküli abroncsokat láthatunk. Az első fél órában ugyanis 2021-es abroncsokat tesztel a Pirelli minden autóval. Ez az oka, hogy mindenki járt már a pályán 5 perc elteltével.

Pontban egészkor elrajtolt az edzés, csaknem a teljes mezőny kigurult már a bokszból.

WTF1 szerint az F1 első portimaói szabadedzésén pályaelhagyás miatt nem kevesebb, mint 65 megfutott kör idejét törölték az FIA felügyelői, ami elképesztő szám egy 90 perces edzésről. Főleg az 1-es és a 4-es kanyarban hibáztak a versenyzők. Ebben a rekordközeli helyzetben több faktor is szerepet játszik: egyrészt a mezőny még sosem versenyzett ezen a pályán, másrészt az FIA most különösen szigorú pályahatárokat szabott meg. Egyedül Kevin Magnussen tűnt ki a mezőnyből, ő egyetlen alkalommal sem követte el a vétséget. Holnapra bizonyára a többiek is alkalmazkodnak, így a fenti szám jelentősen lecsökkenhet.

Az első tréningen Valtteri Bottas kezdett a legmeggyőzőbben, 1:18,410 az eddigi legjobb kör Portimaóban. Lewis Hamilton második lett, Max Verstappen harmadik, Charles Leclerc negyedik. Az üldözők lemaradása egy másodperc közeli, de míg a Mercedesek közepes abroncsot használtak, addig ők keményet.

A pénteki program a megszokottnál egy órával később zajlik, 16:00-kor veszi kezdetét a második szabadedzés.