DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
08:44

Ők ülnek autóba a csütörtöki tesztnapon:

  Csütörtök
Csapat délelőtt délután
Mercedes Bottas Hamilton
Ferrari Vettel
Red Bull Verstappen Albon
McLaren Norris
Renault Ocon Ricciardo
AlphaTauri Gasly
Racing Point Stroll
Alfa Romeo Giovinazzi
Haas Magnussen
Williams Latifi

A kockász zászlót meglengették, vége a csütörtöki tesztnapnak. Javítani már senki sem tudott. Köszönjük a figyelmet, az összefoglaló már itt olvasható is.

Egy-egy utolsó próbálkozásra többen is lágy gumikon hajtottak a pályára. Vettel és Norris közöttük.

Kevés szó esett eddig a Red Bullról, ami ma sem a megtett táv, sem a legjobb köridők szempontjából nem emelkedik ki a mezőnyből. Verstappen délelőtti köre 9 tizedmásodpercre, Albon délutánija 1,5 másodpercre van Vettel legjobbjától. Ma a topcsapatok közül messze a Ferrari a legeredményesebb.

Információk a Mercedes problémájáról: az erőforrás az olajnyomás csökkenését érzékelte, ezért leállította önmagát. Ezzel a csapat mai gyakorlásának vége.

Elkezdőtött az utolsó egy óra. A tabellán változás mostanában nem történt, szinte mindenki a hosszabb etapokra koncentrált. Nézzük, ma ki hány kört teljesített eddig:

Ferrari - 121

Williams - 118

AlphaTauri - 115

Racing Point - 107

McLaren - 94

Renault - 68 

Mercedes - 61

Haas - 61

Alfa Romeo - 60

Red Bull - 59

Vettel ma kevés híján két teljes versenytávot teljesített, jelenleg 121 körnél tart. Ezzel ma elégedett lehet a csapat, ami a következő időszakot az autó átvizsgálásával tölti. 

Ez nem tudjuk, hogyan történhetett: a Williamsen menet közben megrepedt a jobb oldali visszapillantó tükör.

Vettel és Norris annyira beleélte magát a versenyszimulációba, hogy egy pengeváltás erejéig össze is csapott egymással.

Danyiil Kvjat elárulta, fogalmuk sincs a középmezőny erősorrendjéről. A Racing Pointot erősnek tartják, de saját magukat sem tudják, hova lőjék be. Ez valószínűleg Melbourne-ig nem is fog eldőlni.

Hát itt tartunk két órával a nap vége előtt. Délután egyetlen dolog történt, Hamilton alatt megállt a Mercedes, emiatt piros zászlóra volt szükség, ezen felül úgy nagyjából az égvilágon semmi érdekesről nem tudunk beszámolni. Hamilton amúgy is egy órával később kezdte meg a munkát, a többi csapat sem sietett és amúgy is hosszabb etapokat teljesít a mezőny.

 

Közben zöld zászló, Magnussen már ki is ment a pályára.

Hamilton esete videón:

 

Közben említsük meg, hogy Pierre Gasly elérte a száz megtett kört a mai napon.

Nem tudni, hogy mi történt pontosan, az ötös kanyarnál Hamilton Mercedese egyszerűen megállt, lekapcsolt. A hatszoros világbajnok ki is szállt belőle, a csapattagok némi aggodalommal böngészik a monitort, a piros zászló egyelőre marad.

Piros zászló! Megállt a Mercedes Hamilton alatt!

A McLaren egyelőre nem villog, Zak Brown viszont azt mondja, hogy a tavalyi autó gyengeségeit kiküszöbölték, úgyhogy bizakodóak, sőt, magabiztosak.

Hamilton közben megkezdte a munkát egy sok üzemanyagos hosszabb etappal.

A Mercedes délután még egyáltalán nem jött ki a pályára, az utóbbi napokkal ellentétben sokkal csendesebb a csapat.

Egy Magnussen-rajtpróba:

 

Lassan eltelik egy óra, de igazából semmi nem történik a pályán. Elég nagy a szél, ez azért jelentősen megnehezíti a munkát.

Az idősebb Carlos Sainz a Haasnál járt ebédszünetben:

 

Közben a McLaren úgy jellemz a Racing Pointot, hogy Copy Point...

Ahogy tegnap, úgy ma is nagyon lassan térnek vissza a pilóták az ebédszünetről, a délutáni etap nem nagyon akar még felpörögni.

Délután egyébként Ricciardo, Albon és Hamilton a három új fiú a délelőttiekhez képest.

Nagycsapatok a kavicságyban: a három top istálló pilótái is megjárták délelőtt.

 

A helyszíni beszámolók szerint egyelőre az igazi és a rózsaszín Mercedes a két ász, mindkét autó rendkívül könnyen és pontosan fordul, nagy kanyarsebességet lehet vele elérni. Karun Chandhok, a Sky Sports szakértője szerint a Racing Point egyelőre közelebb állhat az élcsapatokhoz, mint a tényleges középmezőnyhöz. 

Elkezdődött a délutáni etap!

Az állás 13 órakor:

Az állás 13 órakor, félidőben

Eseménydús volt a csütörtök délelőtt Barcelonában: nedves pályán intermediate gumin kezdett a mezőny, aztán száradó aszfalton sorban jöttek a javuló köridők és a vezetői hibák. Verstappen kétszer rontott, Vettel, Bottas és Giovinazzi egy-egy alkalommal, a legrosszabbul a hátsó szárnyat megrongáló olasz járt. A piros zászlót háromszor is lengették: Verstappen elásta a Red Bullt, kétszer (Vettel és Giovinazzi eseténél) az autó visszajutott a bokszba, de felszórt kavicsot kellett takarítani.

Incidense ellenére röviddel az ebédszünet előtt 1:16,841-es körrel Vettel az élre állította a Ferrarit: ez a teszt eddigi legjobb eredménye, melyet nem a Mercedes teljesített. Lance Strolltól vette át a vezetést, aki a második pozícióban állt az ebédszünetben, míg a harmadik helyre Nicholas Latifi hozta be a Williamst. A múlt heti teszten előfordult, hogy egy versenyző 13 óráig elérte a 100 kört, most viszont az 50-ig sem jutott el senki a nedves pálya és megszakítások miatt, Vettel 49-nél állt meg.

Vettel tovább javít, 1:16,841 az új legjobb kör a legpuhább, C5 gumin. Ez gyorsabb, mint Kubica tegnap, egyben a legjobb téli köridő, melyet nem a Mercedes teljesített!

A Williamsnél nagy az öröm, 1:17,313-mal Latifi legjobb körüket jegyezte a tesztidőszakban.

Vettel megforgása következtében rövid piros zászló a pálya megtisztítása miatt. A német 1:17,093-mal vezeti az eredménylistát.

Az állás 12 órakor, Stroll tovább javította a legjobb köridőt:

Majdnem 20 percig eltartott a takarítás, most szabad újra a pálya.  

Ez történt Verstappennel – az ellenkormányzás már nem segített.

Verstappen Giovinazzihoz hasonlóan csúszott ki, féktáv alatt ment rá a fehér vonalra.

A megszakítás előtt Stroll 1:17,540-et futott. Ez már szép köridő, a Racing Pointot tegnap vezető Perez csak egy tizeddel volt gyorsabb nála.

Hoppá, két kicsúszás egymás után! Bottas az 5-ös kanyarban elkerülte a nagyobb bajt, Verstappen viszont elásta magát ugyanitt. Piros zászló.

Iménti balesete után ilyen állapotú hátsó szárnnyal poroszkált vissza a bokszba Giovinazzi.

A zöld zászló után a sokadik pozícióváltás az élen: Magnussen csak rövid ideig vezetett, utána Norris foglalta el a helyét. A McLaren mellett 1:18,740-es köridő szerepel.

Az Alfa Romeo vissza tudott térni a bokszba, viszont a pályáról le kell takarítani a törmeléket.

Vettel 1:19,3-at ment, aztán Stroll 1:19,2-re javított, majd Giovinazzi szenvedett balesetet a 3-4-es kanyarban, így a tesztet félbeszakították.

Az állás 11 órakor:

Záporoznak a körök slick abroncson, az előbb még Bottas volt az élen, most Giovinazzi vezet, de az eredmény percről percre változik.

Verstappennek volt egy megforgása: komolyabb következménnyel nem járt, de mért köre a hollandnak még mindig nincsen.

Ahogy ezt leírjuk, Bottas is megjött a zandvoorti specifikációjú C2-esen, három másodpercet adott Norrisnak, aztán még másfelet gyorsult magához képest. 1:20 közepén tartunk már.

Norris megcsinálta: slicken befejezett egy kört, ráadásul rögtön közel négy másodperccel gyorsabbat, mint Bottas az inter abroncson.

Mind a tíz csapat járt már a pályán, utoljára Gasly is elkészült és megtette első körét.

Úgy tűnik, eljött a váltópont, újabb versenyzők tették fel a slick abroncsokat, Vettel és Stroll.

Köridővel egyikük sem próbálkozott, így nem derült ki, valóban alkalmas-e már a pálya a száraz gumi használatához.

Megjött az első két fecske slick abroncson: Verstappen és Norris repült ki a bokszból.

Az állás 10 órakor: Az első órában a nedves pályán még csak az intermediate abroncs volt használható. Jelen állás szerint csak négy versenyzőnek van köre, négy csapat még a garázst sem hagyta el.

Az ördög a részletekben rejlik: a Williams új motorborítást tesztel, összehasonlításként lent az előző. A csapat tegnap első szárnyból próbált ki egy módosított verziót.

Latifit meg is tréfálta a pálya, a 12-es kanyarban a kavicságyra szaladt, de sikerült megmenteni az autót a fallal való találkozástól. A kör végén visszatért a bokszba.

A pályán csak óvatosan…

Bottas is megjelent, és tőle itt egy combosabb köridő: 1:31,214. Vettel fejezett még be kört, ő a második. Egyelőre csak a köztes abroncs használható.

Ocon rögtön belelendült a nyálkás pályán, tíz perc alatt 6 körnél tart, 1:40,059-es legjobb idővel inter abroncson. Abban viszont igazunk volt, hogy a többiek nem kapkodják el, a Renault-n kívül csak a Haas és Alfa járt kint tapogatózó körökre.

Szabad a pálya, ilyenkor más hasznos információ híján mindig leírjuk, melyik pilóta gurult ki először a bokszból. Most Esteban Ocon volt az a Renault-val.

Egy 1:16,942-es körrel tegnap az Alfa Romeo tartalékpilótája, Robert Kubica végzett az élen. Délután romlott a pálya állapota a szokásos javulás helyett, és gyanítható az is, hogy a csapat szándékosan ráment a sebességre – a fölény 0,405 másodperc volt –, de így is, úgy is különleges eredmény, hogy 2020-ban Kubica nevét látjuk az első helyen.

Jó reggelt! Montmelóban az éjszaka folyamán esett, így jelenleg a pálya vizes. Most biztonsági autók köröznek a pályán, vélhetően eltart egy darabig, mire teljesen felszárad. Így a szokásosnál is néptelenebb lehet reggel a forgalom.