DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
13:51

Úgy tűnik egyébként, hogy Danyiil Kvjat nem is fog részt venni az időmérőn: egyébként is rajtrács végéről vághat neki a futamnak a motorcseréje miatt, így a hétvége folyamán már több problémát okozó erőforrást még egyszer kicserélik inkább.

Leclerc négy tizeddel nyerte ezt az időmérőt, döbbenetes. A helyzetről mindent elmond az, hogy Hamilton szinte ujjongott a rádióban azzal, hogy második lett...

CHARLES LECLERC A POLE-BAN! Leclerc újabb parádés kört futott két lila szektorral, sorozatban a negyedik pole-ját szerzi!

A Ferrari 1-2 viszont nincs meg: Hamilton óriásit javított a végén, Vettel pedig sárga szektorokat dobált csak, így a brit odafért az első sorba, Vettel csak harmadik!

Verstappen nagyon sokat javult a végén, feljött negyediknek, Bottas pedig mindössze az ötödik rajtkockából indulhat holnap!

No, két perc van, már a felvezető köröket gyűrik a srácok. Robbant-e még a Mercedes, esetleg Vettel?

Leclerc továbbra is foghatatlan! A monacói már 1:31-es kört futott, bő három tizedet adott a második Vettelnek, több mint fél másodpercet Hamiltonnak, nyolc tizedet Bottasnak és több mint kilencet a kisebb hibát vétő Verstappennek. Leclerc a középső és főleg a harmadik szektorban verte meg Vettelt, míg a Mercedesek sokat javultak magukhoz képest az első, motorerő-igényes szektorban - egyelőre hiába...

Jön a Q3, az élmenők előtt tiszta a terep, megvannak a távolságok, rögtön láthatjuk az első próbálkozásokat!

Vége a Q2-nek! Ahogy arra lehetett számítani, Giovinazzi kiesett, rajta kívül pedig a két Racing Point, Kevin Magnussen, valamint Pierre Gasly zúgott ki - bejutott viszont a nagy kört futó Grosjean, ott van a két Renault és a két McLaren is.

Huhh, Gaslyt kis híján nekiengedték Vettelnek a bokszban, csak a német lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett belőle ütközés.

A hírek szerint Vettel használt gumikon futotta ezt a körét, ezzel is magyarázható az elképesztően nagy hátránya a csapattársához képest.

Most van a szünet a két Q2-es próbálkozás között - a középmezőny döbbenetesen szoros, a 6-10. hely között néhány ezred a különbség, most éppen Pierre Gasly vezeti ezt a vonatot.

Az első próbálkozások után:

1. Leclerc
2. Vettel 6,5 tizedre...
3. Verstappen Vettel egálban
4. Hamilton 7 tizedre a közepes keveréken
5. Bottas már 8,5 tizedre

Leclerc amúgy mit csinál?

Elkezdődött a Q2, szépen sorban gurulnak ki az autók a pályára.

Kimi Raikkönen esik ki a Q1-ben! A finn pilóta az utolsó kör utolsó kanyarjában hibázott egy komolyabbat, így nem tudott javítani, míg a mögötte érkező csapattársa, Antonio Giovinazzi megelőzte őt a legvégén. Az el sem induló Kvjat, a falba csapódó Albon és természetesen a két Williams mellett így Raikkönen az, aki már az első szakaszban búcsúzik.

Vettel megcsinálja! 1:33,0-val átveszi a vezetést, két tizedet ad Hamiltonnak és hatot az eggyel keményebb keveréket használó Leclerc-nek.

Zöld jelzés, most jön, akinek jönnie kell.

Albon egyszerűen túl gyorsan akart elfordulni, kitört a Red Bull hátulja és nekivágódott a falnak. A Ferrarinál pedig aggódnak: Vettelnek most már felrakják a lágy gumit, 06:38 van hátra, muszáj egy érdemi kört futnia, mert jelenleg ő az utolsó...

PIROS ZÁSZLÓ! Albon a falba tette a Red Bullt, hat perccel a vége előtt megáll az edzés, Vettel pedig még kieső helyen! (Leclerc-től pedig ez egy extra kört vett el, a második szektor végén már négy tizeddel volt gyorsabb a jelenleg vezető Hamiltontól)

Hamilton átveszi a vezetést, Verstappen pedig bejön másodiknak, három, illetve két tizeddel megverik Leclerc-t, de ők az eggyel lágyabb, "optimális" gumikeveréket használják. Bottas a negyedik, míg Vettel másodjára sem tud érdemi kört összerakni - Kubica közben megforog.

Kijött a két Ferrari rögtön a mezőny elején, méghozzá mindkettő közepes keveréken: Leclerc 1:33,6-tal az élen, Vettel többet is hibázott, épphogy elkerülte a falat, ez a köre nem értékelhető...

Zöld jelzés, kezdődik az időmérő!

Az aszfalt hőmérséklete tovább nőtt a harmadik szabadedzés óta, most már 30 Celsius-fok felett jár - a levegő 22 fokos, mondhatni, hogy ideális az időjárás.

Köszöntjük ismét kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik az Orosz Nagydíj időmérő edzése! Az eső egyelőre nem esik, hiába reményekedett ebben Lewis Hamilton - meglátjuk, hogy csak altat-e a Mercedes, összerak-e egy jó kört Verstappen, vagy jön a szabadedzések alapján papírformának tűnő újabb Leclerc-pole.

Beszámoló: 1-2-vel hangolt az időmérőre a Ferrari

Folytatás 14 órakor az időmérővel!

Véget ért a harmadik szabadedzés, melyet a két Ferrari zárt az első két helyen, Hamilton és Bottas előtt. A pénteki nap főszereplője, Verstappen végül adós maradt egy gyors körrel. Ne feledjük, a hollandot az időmérőhöz képest öt hellyel hátrasorolják a rajtrácson.

Verstappen kétszer is belehibázott a gyorskörbe: egy kerékvetőn ugratott egy kisebbet, és odaütötte a padlót, aztán megforgott, és lágyan a gumifalnak ütődött az autó hátuljával.

Verstappen az utolsó 10 percben hajtott ki csak friss lágy gumin, de ahelyett, hogy áthaladt volna a célvonalon, visszatért a bokszba. A középmezőnyben viszont záporoztak a jobbnál jobb körök: Grosjean a hatodik, Hülkenberg a hetedik helyre jött fel.

Perez rojtosra fékezte a jobb elsőt, foszlányok szakadtak le a gumiról hatalmas füst kíséretében. Ezt követően a 20.-ről a 10. helyre lépett fel.

Leclerc tovább javított, 1:32,733 az új csúcs. Hamilton a második helyre lépett legjobb utolsó szektoridővel.

A Honda megerősítette, motorhiba miatt állt meg Kvjat Toro Rossója. Vadonatúj Spec 4-es motort kap a holnapi versenyre – újra.

A két Ferrari friss lágyon megfutotta időmérős szimulációs gyorskörét: Vettel 1:33,304-et, Leclerc 1:32,861-et teljesített, ami a hétvége legjobb köre.

Azóta újabb változás: Bottas, aki 2017-ben Szocsiban szerezte első futamgyőzelmét, a második helyen. Hamilton 1,1 másodperc hátrányban csak a hatodik, egy erős körrel Hülkenberg is elé ugrott.

30 perc elteltével az edzés állása – Verstappen javított és a második helyre ugrott.

Leclerc bement 1:34 alá, 1:33,906 az új legjobb köridő. Verstappen a negyedik helyre ugrott, annak ellenére, hogy ő közepes keveréket használ, míg a körülötte levők lágyat.

Az orosz autóját gyorsan kiemelték, a VSC hamar megszűnt.

Danyiil Kvjat újra a pálya szélén: az első szabadedzésen is volt egy műszaki hibája – a csapat jelentése szerint az üzemanyagrendszerrel adódott probléma –, most pedig motorja kapcsolt le, melyet követően félrehúzódott.

Beköszönt az élmezőny is, most Leclerc 1:34,147-tel vezet, Vettel a második, Hamilton negyedik, Bottas ötödik helyen. Verstappen az első 20 percben nem hagyta el a bokszutcát.

Negyedóra elteltével is csak három versenyzőnek van körideje: Norris 1:35,7-tel vezet Albon és Kubica előtt.

Elkezdődött a harmadik szabadedzés, mostantól 60 percig szabad a pálya.

11 órakor indul a Formula-1 szombati programja: ne feledjük el, az időeltolódás miatt hétvégén nem a szokásos időpontok érvényesek, a harmadik szabadedzés és az időmérő is egy órával korábban kezdődik, a futam pedig még hamarabb 13:10-kor indul vasárnap a megszokott 15:10 helyett.

Ma is köszöntjük olvasóinkat! Aki lemaradt volna a délelőtt legnagyobb híréről: a McLaren nem hosszabbítja meg hároméves szerződését a Renault-val, 2021-ben pedig újra összeáll a McLaren-Mercedes páros.