DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. november 27. szerda

Véget ért a gyakorlás, az első edzésen látott Ferrari-fölény most annyira nem domborodott ki - azonos keveréken Valtteri Bottas volt a leggyorsabb és bár versenytempóban megint nagyon erős volt Vettel, de Leclerc technikai hibája miatt megint aggódhatnak az olaszok. Egyelőre ennyi, jövünk az összefoglalóval és a résztvevők értékeléseivel, holnap pedig a harmadik szabadedzéssel folytatódik a program.

Köszönjük a figylemet!

Lance Strollnak vannak gondjai, Vettel után Bottast és Kimi Raikkönent is feltartja, teljesen érthetetlen, hogy mit csinál...

Az utolsó percekben a bokszkiállásokat is gyakorolni kell:

A Ferrari szerint nincs nagy gond, a hűtési rendszerrel van valami probléma, inkább csak elővigyázatosak. A hűtőprobléma viszont idén már nem először és nem másodszor merül fel a maranellóiaknál...

Úgy tűnik, hogy a csapatok a kemény keveréket szánják versenyguminak, azt erőltetik leginkább és nézik, hogy milyen tempót lehet belőle kihozni hosszabb etapokon.

Vettel a Force Indiára panaszkodik: "Miért versenyeznek keményebben pénteken, mint vasárnap?"

Valami elektromos hiba van Leclerc-nél, úgy fest, hogy befejezte a napot.

Leclerc-nél valami nincs rendben: a ferraris nem ment gyors kört lágy gumikon, régóta nem járt a pályán, csak a hetedik helyen áll és már ki is szállt az autóból. A helyszíni jelentések szerint gond van a Ferrarival...

Danyiil Kvjat motorját kicserélték, az orosz is megérkezett a pályára.

Tehát akkor az állás fél órával az edzés vége előtt - most már valószínűleg a hosszabb etapoké lesz a főszerep:

Romain Grosjean első szárnya megsérült "csak úgy", most kivizsgálják, addig is kapott egy másikat a francia:

 

Úgy tűnik, hogy nem gyenge a Ferrari-motor. Végsebességek eddig:

Eljutottunk az edzés feléig, ezt követően már gyors köröket nem nagyon szoktunk látni - lehet, hogy ezt a meccset most a Mercedes nyeri?

A Red Bull is jó! Lila első szektor Verstappentől, elrontja az utolsó kanyart, de így is csak két tizedet kap Bottastól - egálban a három élcsapat?

BOTTAS! Mégis képes ilyenre a Mercedes? A finn pilóta átveszi a vezetést, 27 ezreddel megveri Vettelt, hét tizeddel Hamiltont!

Hamilton minimálisat javít a lágyakon, de így is hét tizedre van Vetteltől.

Vettel 1:33,357-tel át is veszi a vezetést, szűk kilenc tizedmásodperccel gyorsabb Hamiltonnál.

Éééés jönnek a Ferrarik időmérős szimulációra, a hétvége folyamán először tették fel a lágy keverékű gumikat.

Így állunk fél óra elteltével:

Csendesebb a helyzet az utóbbi percekben, a Ferrarik nem erőltetik a dolgot, sőt, jelenleg csak Lando Norris van a pályán.

A Red Bull-helyzet nem változik: Verstappen egyelőre egy másodperccel gyorsabb Gaslynál, minden szektorban egyértelmű a holland fölénye.

Bottas Hamiltonhoz hasonlóan elfékezi a hosszú egyenes végét.

Nico Hülkenberg jelezte, hogy sötétebb sisakfóliát kér, mert nem lát rendesen.

Verstappen a második helyre ugrik fel, Bottas pedig a harmadik, majd megérkezik Hamilton... és átveszi a vezetést! Így az előző két említett már egy-egy hellyel hátrébb is csúszik, 1:34,3-mal a brit az élen.

Hamilton megint lecsúszott a pályáról, egyelőre nem igazán találja a ritmust a világbajnok - most a hosszú egyenes végén hibázott.

Hamilton esete:

Bottas is megforgott! Csapattársához hasonlóan a bokszból kifelé úszott el alatta a Mercedes az első kanyarkombinációban.

A Ferrarik bekezdtek: 1:34,2 Leclerc-től és 1:34,7 Vetteltől, jó két másodperccel verik egyelőre a mezőnyt... Martin Brundle helyszíni megérzése szerint ez nemcsak a nyers erőről, de a fantasztikus stabilitásról is szól náluk.

Lewis Hamilton megpördült, de gond nélkül folytatja az útját.

Egyelőre négy mért körünk van, a két Haas és Giovinazzi előtt Lando Norris vezet 1:36,8-cal.

Az első edzéshez képest elég nagy a forgalom az első percekben, most többen is azonnal belevágtak a munkába.

Jelentjük, az első edzést gyakorlatilag kihagyó Giovinazzi megérkezett, az autója elkészült, már ki is futott a pályára.

Zöld a lámpa!

Hamilton is készül:

Magnussen már menne:

 

Máris itt van egy fontos hír: a Honda bejelentette, hogy Danyiil Kvjat motorjának adataiban rendellenességet talált és mivel rövid idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy részletesen kivizsgálják, így elővigyázatosságból inkább kicserélik az erőforrást.

Mindjárt nyílik a boxutca!

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Kínai Nagydíj második szabadedzésének élő, szöveges közvetítésében. Az első gyakorlás a Ferrari sikerét és meggyőző fölényét hozta, kíváncsian várhatjuk, hogy tud-e erre válaszolni a Mercedes.