Pitwall: Befagy az F1-es pilótapiac?
Norris és Colapinto hosszabbítása után „lefújhatják” a pilótakeringőt, jön a Ferrari újabb ADUO-motorja, nincs pénze fejleszteni a Mercedesnek: a hét F1-es hírei a Pitwallban.
Hamilton hosszabbít, Bearman 2028-ra elhagyhatja a Ferrarit?
Német sajtóértesülések szerint a Ferrari akár 2028-ig is megtarthatja Lewis Hamiltont, ami komoly hatással lehet Oliver Bearman maranellói jövőjére. A 41 éves brit jelenlegi megállapodása lehetőséget biztosíthat a 2027-es folytatásra, ám az Auto Motor und Sport szerint már az ennél hosszabb maradás is felmerült.
Ez akadályt jelenthet Bearman számára, aki továbbra is a Ferrari Driver Academy tagja, és a csapat lehetséges jövőbeli versenyzőjeként tekintenek rá. A német lap szerint Bearman szerződéses kapcsolata 2027 végéig tarthat, így ha Hamilton 2028-ban is maradna, a fiatal brit adott esetben el is hagyhatja az istálló kötelékét.
Bearman korábban egyértelművé tette, hogy nem akar éveken keresztül egy megüresedő Ferrari-ülésre várni: „A célom továbbra is az, hogy egy nap Ferrari-versenyző legyek. De nem akarok három, négy vagy öt évet azzal tölteni, hogy várok egy ülésre, mert semmire sincs garancia, és ezzel elpazarolhatod a legjobb éveidet. Ha ez azt jelenti, hogy nem a Ferrarihoz lépek előre, mert nem tudják felajánlani nekem ezt a lehetőséget, akkor ez van” – mondta Bearman az F1 Beyond The Grid című műsorában.
A lap szerint Monza akár megfelelő helyszín is lehetne egy esetleges Hamilton-bejelentéshez, ám jelenleg mindez csak sajtóértesülés és spekuláció. Ha pedig a Ferrari valóban nem számolna Bearmannel 2028-tól, a fiatal brit a Haas és a Ferrari után más csapatokkal is szabadon tárgyalhatna.
Meleg lesz az F1-es Olasz Nagydíjon
A vártnál nagyobb hőségre kell számítani az előttünk álló hétvégén: minden napon eléri és meg is haladja a 35-36 Celsius-fokot a hőmérséklet Monzában, szombaton és vasárnap pedig 35-36 Celsius-fokot várnak most az időjósok.
Ez főleg Zandvoorthoz képest kifejezetten nagy melegnek számít, ami a gumikezelést és minden mást is erősen befolyásolhat majd.
Műteni kell Ralf Schumachert a balesete után
Műtétre kényszerült Ralf Schumacher, miután megsérült egy Duisburgban rendezett jet ski-versenyen. A korábbi Formula–1-es versenyző egy televíziós eseményen, Stefan Raab celeb jet ski-világbajnokságán vett részt, ahol az egyéni versenyben egészen a döntőig jutott. A csapatversenyben Raab oldalán indult, ám egy bójánál felborultak, majd mindketten a vízbe estek. Röviddel később Schumacher ismét felborította a jet skit, amikor úgy indult el, hogy Raab még nem tudott teljesen visszamászni rá. Schumacher ezután jelezte, hogy fájdalmai vannak.
„Kificamodott a vállam, amikor ilyen gyorsan próbáltam megfordítani a jet skit” – mondta az RTL-nek. A vállát ezt követően helyretették, a röntgenvizsgálat azonban egy kisebb csonttörést is kimutatott, amely miatt műtétre lesz szükség.
Schumacher ennek ellenére arra számít, hogy a hétvégén ott lehet Monzában az Olasz Nagydíjon, ahol a Sky Germany szakértőjeként dolgozik. „Csak kificamodott a vállam, de sajnos egy darab csont is letört. A műtét gyorsan meglesz, és utána vissza is kell térnem Monzába. Csak a mikrofonomat kell majd a bal kezemben tartanom!”
Miért más Albon szerződése, mint Sainzé?
Alex Albon és Carlos Sainz 2027-ben is a Williams versenyzői lesznek, ám a szerződésük időtartama jelentősen eltér. Míg Sainz több évre kötelezte el magát (bár ebben minden bizonnyal komoly lelépési záradékok vannak), Albon hosszabbítása csak a következő idényre szól, aminek hátterében a csapat idei teljesítménye áll. A Williams 2026-ban visszaesett a tavalyi eredményeihez képest, Albon pedig szeretné látni, hogy az istálló képes-e reagálni a problémákra, mielőtt hosszabb távra is elkötelezné magát.
„Az én oldalamról nézve reakciót akarok látni. Azt akarom látni, mit tud a csapat nyújtani. Azt akarom látni, hogy erősen vissza tudunk kapaszkodni az idei év után. Beszélünk az autó teljesítményéről, de csapatként is sok területen nem hoztuk azt, amit kellett volna. Legyen szó az autó minőségéről vagy a súlyról, illetve a tesztelés kihagyásáról, idén több dolgot is hagytunk kicsúszni a kezünkből” – mondta a Formula.hu-nak és más sajtóorgánumoknak Albon.
A brit-thai versenyző 2022 óta tagja a Williamsnek, és az elmúlt években több hullámvölgyet megélt a grove-i istállóval. Úgy látja, továbbra is akadnak olyan problémák, amelyeket rendezniük kell_ „Tudom, hogy JV [azaz James Vowles csapatfőnök – a szerk.] és a csapat minden tagja hatalmas erőfeszítéseket tesz azért, hogy kijavítsuk ezeket a problémákat. De idén nem egyetlen dologról van szó, hanem elég sok mindenről. Még mindig van munka előttünk.”
Coulthard: Verstappen és Mekies között működik a kémia
Laurent Mekies más személyiséget és munkamódszert képvisel, mint Christian Horner, Coulthard szerint pedig éppen ez lehet az egyik oka annak, hogy a Red Bullnál jól működik a kapcsolata Max Verstappennel.
Coulthard, aki 2005 és 2008 között versenyzett a Red Bullnál, jelenleg pedig a csapat nagykövete, a RacingNews365 és a Formula.hu újságírójának, Mészáros Sándornak nyilatkozva arról beszélt, Mekies egyik legfontosabb feladata a megfelelő szakemberek megtalálása és kinevelése lesz. „Laurent feladata, hogy biztosítsa, a megfelelő emberek fejlődjenek házon belül, és a megfelelő emberek érkezzenek kívülről” – fogalmazott Coulthard.
„Időbe telik felépíteni mindezt, de szerintem a legfontosabb, hogy Laurent a Red Bull családjának része volt, így nem kellett felépítenie a kapcsolatot az ausztriai központtal és a tulajdonosokkal, mert már ismerték őt. Rengeteg tapasztalatot hoz az FIA-tól, a Ferraritól és a pályafutásából. Más személyiség, és másképp dolgozik, mint Christian Horner, de egy világbajnoki címet csapatfőnökként nem csak egyféleképpen lehet megnyerni.”
A Red Bull számára ezért nemcsak az új szakemberek megtalálása, hanem a meglévő kulcsemberekkel fenntartott kapcsolat is kulcsfontosságú. Coulthard úgy látja, ezen a téren már most kedvező jelek mutatkoznak, és Verstappen hosszú távú maradása is azt mutatja, hogy a felek között megvan a szükséges bizalom: „A kémia jó, és szerintem ez segít eloszlatni a médiában megjelenő kételyeket, ami aztán tovább javítja a kémiát.”
Hamilton felidézte a pillanatot, amikor megváltozott az élete
Lewis Hamilton húsz évvel ezelőtt, a 2006-os Olasz Nagydíjon kapta meg azt a hírt, amely végleg megváltoztatta pályafutását. A McLaren akkori F1-es csapatfőnöke, Ron Dennis a monzai rajtrácson közölte vele, hogy a csapat őt választotta Fernando Alonso mellé a 2007-es szezonra. Hamilton ekkor már megszerezte a GP2, a mai Formula–2 elődjének bajnoki címét első idényében, miközben egy évvel korábban még azért küzdött, hogy egyáltalán bekerülhessen a sorozatba. A brit 2005-ben ugyanis kis híján elveszítette McLaren-szerződését.
Hamilton így emlékezett vissza erre az időszakra, amikor a McLaren lehetősége egy időre kicsúszott a kezéből: „Fred Vasseurral 2005-ben dolgoztam együtt a Formula–3-ban, érdekes időszak volt az életemben. Nyilván minden fiatal srác siet a Formula–1-be, szeretne eljutni oda, és sosem tudja, mikor jön el az a lehetőség. Én pedig minden héten felhívtam Martin Whitmarsht, és azt kérdeztem tőle, mikor ülhetek már be az autóba.”
„2005-ben, amikor megjelent a GP2, nagyon szerettem volna bekerülni, mert úgy gondoltam, hogy az első szezonban lehetőségem van megnyerni, hiszen új kategória volt. Közben lejárt a szerződésünk, ami elég őrült helyzet volt.”
„Elveszítettem a McLarennel kötött megállapodásomat, ami életem egyik legnehezebb időszaka volt, de sikerült eljutnom a következő Formula–3-as futamokra, megnyertem őket, és visszakaptam a szerződésemet.”
Min úszik el a Ferrari vb-esélye? – Gobodics Grid #15
Két dolog fogja vissza igazán a Ferrari idei világbajnoki reményeit a Forma-1-ben. Egyik sem a motorerő, egyik sem technikai probléma, viszont ez a két dolog erősen összefügg egymással.
Mit csinál jól a Scuderia, és min megy el mégis az idei vb-cím esélye a hazai nagydíjához, az Olasz Nagydíjhoz közeledve? Két dolog fogja vissza igazán a Ferrari idei világbajnoki reményeit a Forma-1-ben. Egyik sem a motorerő, egyik sem technikai probléma, viszont ez a két dolog erősen összefügg egymással. Hogy mit csinál jól a Scuderia, és min megy el mégis az idei vb-cím esélye a hazai nagydíjához, az Olasz Nagydíjhoz közeledve?
Erről szól a friss Gobodics Grid, megtaláljátok Gobodics Tamás YouTube-csatornáján!