Hazai hírek
Defender: Bemutató jetskivel és pilótákkal
A vízi sportok Hungaroringjén, a dunaharaszti jetski-tavon mutatkozik be Magyarországon elsőként a legendás Can-Am márka első igazi munkagépe, a Defender.
részletekMár húszezer ember próbálta ki a HELL Kart-ot
Miskolctapolcán a tavaly nyáron nyílt Avalon Park HELL Kart & Event Centerében már több mint húszezer ember regisztrált és próbálta ki Európa egyik legmodernebb elektronikus gokart pályáját.
részletekJánosa-Brunekker újra dobogón
A Citroen C2R2-vel versenyző Jánosa Ákos és Brunekker Árpád kettős a Szombathely Rali akadályait rugalmasan vették. Ennek következtében a várt eredmény sem maradt el...
részletekHerczigék aranyat kovácsoltak a porból
Két aszfaltos hétvége után murván is jelesre vizsgázott Herczig Norbert és Bacigál Igor, valamint az R5-ös Fabia. Az ORB idei harmadik futamán 16 másodperces előnnyel győzött a címvédő kettős.
részletekÚjra a Viharsarokban a terepralisok
Folytatódik a hagyomány 2016-ban is: a terepralisok június 3-5-én visszatérnek a Viharsarokba, ahol a Nyílt Országos Bajnokság idei harmadik futamát, az V. Gyulai Várfürdő Kupát tartják.
részletekA dobogóért küzdött ifjabb Tóth
Tizenkilencre lapot húzott. Tudta, hogy kockázatos vállalkozás, de meg akarta próbálni. Mert pont ugyanannyi erővel be is jöhetett volna a gumitaktika, mint ahogy végül nem jött be.
részletekSör és rali: nem lehetetlen
A média képviselőinek, többek között a Formula.hu csapatának részvételével első ízben megrendezett ralitúra versennyel ünnepelte a Sopronit gyártó Heineken Hungária.
részletekHerczig Norbert tarthatatlan volt vasárnap
A címvédő Herczig-Bacigál páros vasárnap minden szakaszt megnyert és megfordította a csatát Hadik Andrásékkal szemben - Kazár Miklós árokba esett és fel kellett adnia a futamot.
részletekHadiké az első nap az ISEUM Ralin
Bőven akadt meglepetés az ORB idei harmadik állomásának első napján, ifj. Tóth és Kazár is komoly hátrányt szedett össze, de a címvédő Herczig sem tudta tartani Hadik András tempóját.
részletekÖtszáz egyenes, egy derékszög
A két aszfaltos verseny után a murvás Szombathely Ralin is megméretteti magát a Hodosi Gábor – Holló Barnabás kettős. A GUJ-on szerencsére túl sok tennivaló nem volt még idén.
részletekKazárék Fordja már előre is tud menni
Folytatódik a magyar ralisport bajnoki szezonja, és a hétvégén Kazár Miklós egyik kedvenc versenyén, az Iseum Ralin áll rajthoz. A korábbi négyszeres abszolút bajnok és navigátora.
részletekISEUM Rali: Tizedekre menő csata lesz!
Jó versenyt várnak. Szoros versenyt. Olyat, amelynek a végén több páros lesz tíz másodpercen belül. S ez egyáltalán nem baj, sőt…
részletek