DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 30. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Zandvoortig látogat idén a Lotus Ladies Cup

2013-ban már a harmadik szezonjának vág neki a Lotus Ladies Cup! Nem titkolt cél a széria még nemzetközibbé tétele, így a sorozat újult erővel, némileg új koncepcióval és szemléletmóddal száguld tovább.

A 2013-as idény hat versenyhétvégéből áll majd. A Lotus Ladies Cup továbbra is részt vesz a hazai gyorsasági bajnokság eseményein, valamint idén is nemzetközi vizekre evez. A naptárba kétszer is bekerült a Szlovákiaring, ahol az LLC a FIA GT Series, illetve az ADAC GT Masters betétfutamaiként szerepel majd.

Ami azonban mindenképp újdonság, hogy szeptember végén egészen Hollandiáig utazik a sorozat, egészen pontosan a volt Formula-1-es pályára Zandvoortba, ahol a Német Túraautó Bajnokság (DTM) hétvégéjéhez csatlakozik.



A mezőny tagjai később kerülnek majd bemutatásra, annyit viszont elárulhatunk, külföldi (állandó) versenyzőkkel is tervez bővülni a Lotus Ladies Cup mezőnye.

Addig is, aki kíváncsi, látogasson ki az Autó Motor és Tuning Show-ra, március 22-24-én, és keresse a Proex Sport, illetve a Slovakiaring standját. Amellett, hogy kiállításra kerül pár Lotus Elise, nyereményjátékok is várják a Ladies Cup érdeklődőit, illetve feltűnik pár már szerződtetett versenyző is!

A 2013-as versenynaptár:

Április 26-28. Hungaroring, Magyar O.B.

Június 14-16. Pannónia-Ring, Magyar O.B.

Augusztus 16-18. Szlovákiaring, FIA GT Series

Szeptember 13-15. Szlovákiaring, ADAC GT Masters

Szeptember 27-29. Circuit Park Zandvoort, DTM

Október 11-13. Hungaroring, Magyar O.B.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: