DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 30. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Vezetéstechnikai Centrum - fiatalok képzése

A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum a biztonságos közlekedés fontosságának üzenetét szeretné minél több emberhez eljuttatni. Minden korosztályhoz szól a kampányuk idén, a tanpálya jubileumi 15. évében. Kiemelt szerepet kapnak a balesetmentes vezetésért folytatott küzdelmük során a fiatalok számára szervezett kurzusaik, amelynek élére az egykori kiváló ökölvívó, Kovács Kokó István fia, Bence állt. A 18 éves fiatalember kijelentette, ha a szerepvállalásával és személyes példaadásával képes lesz azt elérni, hogy a kortársai figyelmesebben, óvatosabban közlekedjenek az utakon, akkor teljesítette a célját.

Az idén nagyon szép jubileumához, a 15. évéhez érkezett el a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum, ezért különösen fontosnak tartják az ott dolgozó szakemberek, hogy a közutak veszélyeinek kitett valamennyi korosztálynak eljuttassák a biztonságos közlekedésért folytatott kampányuk üzenetét.

"Idén is folytatjuk balesetmegelőzési kampányainkat, többek között az úgynevezett "Élet Úton program"-ot, amely a gyermekektől az idős korosztályig mindenkinek szól. A kimutatások, statisztikák egyértelműen igazolják, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalok a legveszélyeztetettebbek a közutakon, ezért bízunk abban, hogy az ország egyik legismertebb emberének, Kovács Kokó István gyermekének, Bencének a szerepvállalásával képesek leszünk megismertetni velük a kurzusainkat, ahol szakképzett instruktoraink segítségével még jobban felkészülhetnek a közlekedésben tapasztalható váratlan helyzetek megfelelő megoldására" - fogalmazott Gazsi Júlia, a Vezetéstechnikai Centrum ügyvezetője.

Bence nemcsak az Arcát adja a fiatalokhoz szóló kampányhoz, hanem tevékeny szerepet is vállal a friss jogosítvánnyal rendelkezők számára meghirdetett kurzusokon. Az érettségire készülő fiatalember több osztálytársát kihozta a Tanpályára, hogy a csoportjukhoz csatlakozott fiatalokkal együtt gyakorolhassák a veszélyes helyzeteket a lehető legbiztonságosabb körülmények között. Mint Bence elmondta, számára mindent megér, ha az itt elvégzett kurzusok hatására sokkal kevesebb kortársa szenved balesetet az utakon.



"Minden fiatalnak, vagy éppen friss jogosítvánnyal rendelkezőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a közút nem játéktér. Ezért is álltam a kampány élére, hogy felhívjam a közutakon közlekedők figyelmét a biztonságra és a balesetek elkerülésére. Ha ezzel csak annyi eredményt érek el, hogy egy fiatal a kampányunk hatására elkerüli a tragédiát, már megérte a fáradtság. Számomra egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Tanpályán számos olyan megoldási lehetőséget próbálhatnak ki a fiatalok a különböző szimulált vészhelyzetekben, amelyek segítségével talán elkerülhetőek az ezt a korosztályt sújtó úgynevezett diszkóbalesetek" - állította Kovács Bence.

A gyakorláson részt vett a hazai ifjúsági vitorlássport nagy reménységei, a pár hetes vezetői engedéllyel rendelkező Bihary Gergely és Dániel (Sailing Team Danger) is. Az ikerpár ugyanis nemcsak a hullámok hátán, hanem a közutakon is szeretne biztonságos közlekedni.

"Úgy véljük, a friss jogsisok szobrát rólunk lehetne a legjobban megmintázni. Nagyon hasznos órákat töltöttünk itt el, és mindketten úgy érezzük, az itt szerzett tudás igenis felkészít minket arra, hogyha az úton vészhelyzetbe kerülünk, ne kapkodjunk, hanem a helyes megoldást válasszuk. Az egyértelműen pozitív élmények hatására kijelenthetjük, az lenne a legideálisabb megoldás, ha az itteni kurzusokon való részvételt kötelezővé tennék a jogosítványok megszerzéséhez" - közölték az ikrek.

Az egyaránt 18 éves Kasztel Bence és Tóth Barnabás a feladatok elvégzését követően elismerte, rengeteget segített az itteni gyakorlás mindkettőjüknek abban, hogy megtanulják, bizonyos szituációkban miként kell helyesen reagálni a balesetek elkerülése érdekében.

Kőrös András, a Tanpálya instruktora szerint azonnal szembeötlő volt a fiatalok vezetési stílusában a visszafogottság, ami kifejezetten pozitív dolognak értékelt.

"Óvatosan álltak neki a feladatoknak, alulról építkeztek. Nagyon fogékonyak voltak az instrukciókra, gyakorlatilag mindent csak egyszer kellett elmondanom nekik. Még a nehezebb technikai elemeknél is jellemző volt ez, egy-egy hibás mozdulatot rögtön képesek voltak javítani. Vezetéstechnika szempontjából valamennyien ügyesek voltak, mint szinte minden mai fiatal. Az meg külön kiemelendő, ahogy Bence ehhez a komoly szerepvállalásához áll: amellett, hogy vezetéstechnikailag is egyre jobb, mentálisan és főként hozzáállásban követendő példát mutat. Nagyon jó választásnak tartom erre a feladatra, hiszen a saját korosztályát kell megszólítania" - jelentette ki a tapasztalt szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: