DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Gokart

Szabó Nikolas: Az álmomért harcolok

Mi az, ami egy versenyzőből bajnokot teremt? Az a plusz, ami kiemel az arctalan tömegből, és példává állít? A sportág iránti végtelen alázat, elkötelezettség és győzelemvágy. És mi történik akkor, ha ez a három összetevő egy tehetséges emberben összpontosul? Megkapjuk a jövő nagy tehetségét.

Szabó Nikolas Szlovákia egyik legkiemelkedőbb gokart versenyzője, aki büszkén vallhatja magát többszörös szlovák bajnoknak, számos verseny győztesének, megannyi pole pozíció megszerzőjének, valamint több körrekord megdöntőjének. A fiatal bajnok céltudatosságával, elkötelezettségével, és tettrekészségével vívta ki azt a figyelmet maga és sportága számára, aminek segítségével megmutatta, hogy a gokartozás igenis nehéz, izgalmas, sőt kiélezett versenyzési forma.

Niko mesélt nekünk a mindennapjairól, valamint a jövőjét érintő kérdéseket is boncolgattuk.



Nem ma kezdted a versenyzést, és a motivációt elég nehéz fenntartani. Téged mi ösztönöz futamról futamra?

Ayrton Senna egyszer azt mondta, hogy „Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni.” Nagyjából ezen sorok lefedik a saját álláspontomat ebben a témában. Le akarom dönteni a korlátaimat, meg akarom tenni azt, ami mások szerint lehetetlen. Ez az egyik olyan dolog, ami napi szinten tol előre. A másik egy kicsit hétköznapibb. A győzni akarás. Ez az, amiért az egészet csinálom, mert a legjobb érzés a világon.

Lassan nyolc éve vagy tagja ennek a világnak. Mi a legszebb dolog, amit ettől az élettől kaptál?

A versenyzés megváltoztatta az életemet. Ezelőtt egy demotivált kis duci gyerek voltam, de mára egy céltudatos emberré váltam, aki addig fog harcolni, amíg el nem éri az álmait. Voltak szép sikereim, mint például a két országos bajnoki címem, utána a futamgyőzelmem a közép-kelet-európai bajnokságban. Közel voltam egy sokkal nagyobb sikerhez is a világbajnokságon, ahol hetvenkettő versenyzőből harmadik lettem az időmérőn.  Az elődöntőben a hatodik helyről löktek ki, úgyhogy megfosztottak attól, hogy harcolhassak a vb címért, de ilyen a versenyzés, ezek a dolgok sajnos megtörténnek.

Nem kerülte el a figyelmünket, hogy nagy erőt fektetsz az edzésekbe. Hogyan hangolódsz a futamhétvégékre?

A fizikai és a mentális felkészülést is fontosnak tartom. Heti háromszor járok személyi edzőhöz, valamint heti háromszor futok is, illetve gyakran látogatom a Fit4Race-t. Amikor nincs versenyem, az időmet valamint az energiámat is maximálisan erre összpontosítom, és persze nagyon sokat szimulátorozom is. Igyekszem fejben is rákészülni az újabb kihívásokra. Természetesen élvezem a versenymentes időszakot, hiszen a családommal lehetek és egy kis lazulás sem maradhat ki ilyenkor a haverokkal.

Minden autóversenyző életében egyszer csak elérkezik a váltás, a továbblépés. A pillanat, amikor érzik magukban, hogy többre hivatottak és magasabb szériában is meg tudnák állni tisztességgel a helyüket. Te sem vagy ezzel másként. Hosszú évek kitartó és sikeres gokart szereplése után mára megfogalmazódott benned az igény egy nagyobb kihívásra. Mesélnél erről kérlek?

Nagyon szeretek gokartozni, de már szerintem elég ideje vagyok benne ahhoz, hogy tovább áljak. Érzem magam olyan felkészültnek, mind mentálisan, mint pedig fizikálisan, hogy bátran kimondhatom, készen állok. Persze tudom, hogy mindig van hová fejlődni, ez az egyik mottóm is. Ám ehhez olykor elengedhetetlen a környezetváltozás, hogy az új ingerek hatására más nézetek is ki tudjanak alakulni. Hogy hol és milyen pozícióban fognak engem látni a motorsport kedvelői, az még a jövő zenéje. Megkeresések akadnak, egy-két csapattal pedig közelebbről is meg tudtam ismerkedni. Remélhetőleg a közeljövőben más hírekkel is tudunk majd szolgálni. Jelenleg a legnagyobb célom, hogy az előttem álló bajnokságokban a lehető legjobb helyeket tudjam megszerezni, persze ez nem könnyű feladat számomra, főleg mostanában, ugyanis a technika ördöge gyakran időzik a garázsomban, megfosztva ezáltal néhány igen fontos ponttól. De a tempóm megvan, az adandó lehetőségeket pedig ki fogom használni.

Melyik az a széria, amiben 10 éven belül el tudnád képzelni magad?

Nos, ez nem könnyű kérdés, révén, hogy a jövő igen kiszámíthatatlan dolog. De manapság egyre inkább vonz a zárt karosszéria, ami érdekes, mert eddig inkább a formaautók érdekeltek, szóval jó lenne kipróbálni magamat ilyesfajta sorozatban. Az egyik legnagyobb álmom a DTM. Remélem, egyszer a részese lehetek annak az illusztris mezőnynek.

Nikolas azon pilóták közé tartozik, akik „több lábon állnak”. Számos szériában viaskodik, mégpedig igen sikeresen. A Szlovákia-bajnokságban 2., míg az Európa-bajnokságban 6. a tabellán. Emellett napi szinten dolgozik saját karrierjén és azon, hogy a jövő minél fényesebb legyen számára. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: