F1 hírek
Renault: Magnussenből világbajnok lesz
Motivációként fog hatni a kihagyott tavalyi szezon, vélekedik a versenyző és főnöke is, utóbbinak pedig tehetsége alapján meggyőződése, hogy a dánnak érdemes F1-es bajnoki címeket célba vennie.
részletekMaldonado: Villámcsapásként ért a hír
Az idei F1-es mezőny hiányzója elmondta, néhány óra leforgása alatt veszítette el ülését a Renault-nál. A szponzor kihátrálása indította el a dominót, de nem mond rosszat a PDVSA-ról.
részletekNelson Piquet újabb fia érkezhet az F1-be?
A 17 éves Pedro hazájában már kétszeres Formula-3-as bajnok, még nem tudja, hogy mi lesz a következő lépcsőfok - az azonban biztos, hogy a célja az F1-be kerülés.
részletekBriatore: A Formula-1 egy PlayStation-játék
A korábbi csapatvezető lesújtó véleménnyel van a királykategóriáról: túlzottan a mérnökökről szól, túl sok a büntetés, és hiányzik a gladiátor-faktor, a nagy karakterek rivalizálása.
részletek„Jó látni, hogy kifizetődik a tehetség”
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mind Pascal Wehrlein, mind Esteban Ocon bebizonyította, hogy kiemelkednek a fiatalok közül, s ennek köszönhetően kerültek az F1-be vagy annak közelébe.
részletekMagnussen a McLarennek is bizonyítani akar
Legalábbis így gondolja F1-es csapattársa, Jolyon Palmer, aki szerint így az egy év után a Renault színeiben visszatérő dán versenyző még nagyobb motivációval vághat neki a 2016-os szezonnak.
részletekA Manor lehet később a Mercedes B-csapata?
Toto Wolff, a címvédő gárda csapatvezetője szerint jól járhat a Ferrari a Haas partnereként, s bár ellenzi az ilyesfajta együttműködéseket, nem zárta ki, hogy hasonló útra térhetnek a Manorral.
részletek"Amerikának szüksége van az F1-re"
Mario Andretti szerint az Amerikai Nagydíj fontos az F1 számára, de a sorozatnak is kell az amerikai piac - a 21 futamos versenynaptárat viszont összességében jó dolognak tartja.
részletekRenault: Így sokkal természetesebb a nyomás
Remi Taffin, az F1-be gyári alakulattal visszatérő franciák motorrészlegért felelős technikai igazgatója szerint sokkal édesebb a teher, ha a saját vállalatod sikereiért kell megküzdened.
részletekKét dologra építkezhet idén a Toro Rosso
James Key, a 2015-ös szezonban a konstruktőri pontverseny hetedik helyén végző faenzai alakulat technikai igazgatója szerint idén még nagyobb eredményeket érhetnek el az F1-ben, mint tavaly.
részletekHeidfeld szerint az F1 most sem olyan rossz
A korábbi német F1-es pilóta, Nick Heidfeld úgy véli, hogy a Mercedes jelenlegi dominanciája természetes, a motorhangok és az igazi előzések viszont hiányoznak neki.
részletek„Háromszereplős vb-harc kell az F1-nek!”
Ezen a véleményen van a korábbi négyszeres világbajnok Alain Prost, aki szerint 2016-ban is Lewis Hamilton lesz a legnagyobb esélyes az F1-ben, de bízik benne, hogy idén nehezebb dolga lesz majd.
részletek