DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 2. szerda

F1 hírek

Ez a lépés segíthet az előzéseken

Bár a múlt heti Kínai Nagydíj sokkal több akciót hozott, hogy mint a szezonnyitó, az F1 sportszakmai guruja, Ross Brawn szerint bőven van még hova fejlődni ezen a téren.

részletek

Bottas: Én is a vb-címért akarok harcolni!

Sokan két futam után máris kétesélyessé kiáltották ki az idei F1-es szezont, ám a Mercedes finn pilótája szerint túl korán van még ahhoz, hogy csak Lewis Hamiltont és Sebastian Vettelt nevezzük világbajnoki aspiránsnak.

részletek

Ricciardo: Dehogy közel, irtó messze vagyunk!

Az első versenyt megelőző teszteken is látszott, hogy hátrányban a Red Bull, de akkor kisebb hátrányra gondoltak. Most Daniel Ricciardo elég őszintén kifakadt és borúsan látja a helyzetet.

részletek

Alonso: Ha nyolcszoros bajnok úgysem leszek…

Fernando Alonso elárulta az Indy 500-on való indulásának három fő mozgatórugóját: Ron Dennis hiánya, a McLaren gyengesége, valamint a szándék, hogy a világ legjobb autóversenyzői közé kerüljön.

részletek

„Érthetetlenek a Mercedesek időmérős körei”

Évek óta láthatjuk, hogy a Mercedes erőforrások még az időmérő edzéseken belül is képesek ugrásszerű teljesítményjavulásra. A motorolaj elégetése úgy tűnik, valótlan érv volt, de akkor mégis mi a titok?

részletek

Követik-e mások is Alonso példáját?

A hétvégi Bahreini Nagydíjra készülve Fernando Alonso Indy 500-as indulása a legforróbb téma az F1-es paddockban, az újságírók pedig nem voltak restek feltenni a pilótáknak a kérdést: vajon ők is kihagynának-e egy versenyt, ha hasonló lehetőség adódna előttük?

részletek

Híres bahreini balesetek a múltból

Közeledik a Bahreini Nagydíj, ahol az elmúlt esztendőkben több érdekes jelenet is lejátszódott, ezek közül emelünk ki három karambolt. Igen, Maldonado is résztvevője az egyik videónak.

részletek

Láthatjuk-e Mick Schumachert a Formula-1-ben?

Alaposan felbolydult az F1 állóvize az utóbbi másfél napban. Alonso Indy 500-as részvétele indította el a lavinát, most pedig már Mick Schumacher Formula-1-es részvételéről cikkeznek.

részletek

Hamilton is szívesen kipróbálná magát máshol

A háromszoros F1-es világbajnok is szeretne másik sorozatokban versenyezni, meg is nevezett kettőt, ahol szívesen indulna - beszélt arról is, hogy mit vár Indianapolisban Alonsótól.

részletek

Wehrlein: Nem értem és nem is érdekel

A Sauber visszatérő F1-es versenyzője szerint hallotta a negatív hangokat, de ha valaki nem ismeri a helyzetét, akkor talán nem kellene kritizálnia - most már nincsenek fájdalmai, így vezethet.

részletek

A riválisok szerint szabálytalan a Ferrari

A riválisok szerint nem eszik olyan forrón a kását: kémfotókkal bizonyítanák, hogy a Ferrari padlólemeze nem felel meg a szabályoknak és jogosulatlan előnyhöz jutnak Vettelék.

részletek

A Honda szerint már fejlődtek idén

A japán F1-es motorgyártónál úgy érzik, hogy már jobbak is, mint az év elején voltak, igaz, ez még nem elég jó - Kanada körül érkezik a frissítés, ami megoldhatja a vibrációs problémákat is.

részletek