DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 13. kedd
F1

„2030-ban jön a V8!” – állítja Ben Sulayem

A ruandai Afrika Nagydíj kapcsán közölte azt az FIA elnöke, hogy 2030-ban már V8-as motorokkal jön ide az F1, ráadásul jóval könnyebbek és olcsóbbak lehetnek az autók is.

Azt mondta a ruandai F1-es Afrika Nagydíj mai bejelentésén Mohammed ben Sulayem FIA-elnök, hogy 2030-tól érkeznek a V8-as motorok a száguldó cirkuszba.

Az új erőforrások részletei továbbra sem ismertek, sajtóhírek szólnak a tervekről, de Ben Sulayem többször említette már, hogy 2030-ban a gyártók beleegyezésével lehet változtatni a mostani motorokon, 2031-től viszont az FIA saját hatáskörben is megteheti ezt.

mbs valami_3



Most viszont azt mondta, hogy mindenki támogatja a váltást.

„Megcsinálhatjuk 2031-ben, mert akkor minden visszaszáll az FIA-ra, de nem, megvan a támogatás a FOM-tól, az F1-től és a gyártóktól is, szóval itt már V8-asokkal fogunk versenyezni. Pozitív vagyok ezzel kapcsolatban” – fogalmazott az elnök.

„2030-cal kapcsolatban az a gyönyörű, hogy akkor érkeznek a V8-as motorok is, szóval Ruanda már az első alkalommal is ezt a motort fogja kapni” – mondta Ben Sulayem.

„Először is az a lényeg, hogy könnyebbek legyenek az autók, szóval nagyjából nyolcvan kilomgrammal könnyebben lesznek, és ezt talán nem kellene most elmondanom a sajtónak. Másodsorban a fenntartható üzlet a lényeg, szóval legalább a felére csökkentjük a kutatás-fejlesztést és a motor költségeit. Harmadrészt pedig ez a szurkolókról szól, a hangról és nem a zajról” – tette hozzá.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: