Kisebb csata után Lando Norris szerezte meg a pole-t a Magyar Nagydíjra, a Hungaroring egyik specialistáját, Lewis Hamiltont sikerült legyőznie a hajrában. Ebbe a csatába a Mercedes azonban nem tudott beleszólni, George Russell csak a hetedik helyen végzett, Kimi Antonelli pedig, bár tartotta az éllovasok tempóját, Max Verstappen megpördülése miatt lassítani kényszerült az utolsó gyorskörén.
A vb-éllovas szerint ez utóbbi azonban nem változtatott sokat a helyzetükön. „Az a kör már az utolsó kanyar előtt sem volt valami jó, szóval egyébként is elég sok időt kellett volna találnom. Kár, hogy ez most így alakult, de ez hozzátartozik a versenyzéshez. Szerintem egyébként is csak a harmadik hely lett volna a maximum számunkra, a pole-ra esélyünk sem volt. Hét-nyolc századdal lemaradtunk volna róla” – fogalmazott Antonelli a sajtó képviselőinek, többek között a Formula.hu-nak.

Ellenfeleik jó formája egyáltalán nem érte váratlanul a fiatal olaszt, mivel, ahogy azt sokan sokszor hangsúlyozták, idén a fejlesztések időzítése még nagyobb szerepet kaphat. „Igazából számítottunk erre, mert mindketten hoztak újításokat, a Ferrari új szárnyat, a McLaren új padlólemezt. A mi autónkra hosszú ideje nem került fel semmilyen, a leszorítóerőt segítő módosítás” – mondta, hozzátéve, hogy az idei év végkifejletéről a fejlesztési verseny fog dönteni.
Antonelli munkáját az is nehezítette, hogy hogy használtabb keverékeken volt kénytelen körözni a Q3-ban, mint a többiek. „Ez nem volt jó ötlet, nem tudtam kipréselni az autóból azt, ami benne volt. A használt gumikon az önbizalmam is odalett kicsit.” A Mercedes pilótája ettől függetlenül reménykedik egy jó versenyben, bár mint kiderült, őt is vizsgálják a sárga zászlós incidens miatt, így még akár büntetés is várhat rá.