DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap
F1

Norris: Az esélyt megadtuk magunknak

Még nincs teljesen ott a McLaren, ahol lenni szeretne, de a lepattanót képesek begyűjteni, a címvédő pedig erre is büszke. Tudja, hogy a sikerhez szerencse is kell.

A győzelemre ugyan talán nem lett volna esélye ma, Lando Norris azonban nagyon biztató tempót mutatott a Barcelona-Katalónia Nagydíjon. A Mercedesek végig őt próbálták levédekezni, nem is alaptalanul, hiszen tudta tartani a csillagosok duójával az iramot. Miután pedig Kimi Antonelli alatt megállt az autó, ez dobogót jelentett neki.

„Először is, azzal kezdeném, hogy gratulálok Lewisnak. Jó őt újra a dobogó legtetején látni, nagyon örülök a sikerének” – kezdte honfitársa méltatásával, majd kitért a saját versenyére is. „Nekem nehéz futamom volt. Mindent beleadtam, hogy küzdhessek ezekkel a srácokkal, de túl gyorsak voltak. Az esélyt viszont meg tudtuk teremteni magunknak arra, hogy ha valami történik, ott legyünk, és ez jó.”



Ezúttal történt is, Norris viszont tudja, hogy mindig nem bízhatnak a vakszerencsében. „Nyilvánvalóan ma mázlink volt, hogy Antonelli kihullott előlünk. Nagyon boldog vagyok, örülök a csapatom sikerének, és jó érzés újra dobogóra állni, szóval összességében jó napunk volt. Viszont most sok dologra van még szükségünk ahhoz, hogy ez rendszeres legyen. Jó munkát végzünk csapatként, de ők itt mellettünk még jobbat.”

A McLaren britje kijelentette, ebből a sikerből erőt merítve nem fogják még elengedni az évet. „Továbbra is keményen fogunk dolgozni. Nagyon elégedett vagyok a csapat erőfeszítéseivel már most is, de még többre lesz szükségünk. Viszont meg fogunk érkezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: