Kimi Antonelli már a csütörtöki sajtótájékoztató arról beszélt, hogy riválisaik utolérhették őket a váratlanul jött áprilisi leállás alatt, és aggodalmai beigazolódtak, amikor a pénteki szabadedzést Charles Leclerc, a sprintidőmérőt pedig Lando Norris nyerte. Antonelli ettől függetlenül végig ott volt a meccsben, és mindkétszer legyőzte csapattársát is.
George Russell kissé borúlátóbb nyilatkozataival szemben a vb-éllovas pozitívan értékelte a pénteki teljesítményét. Ahogy fogalmazott, ahhoz képest, hogy mennyi gondjuk volt, egész jól jöttek ki a végén. „Elég kaotikus volt ez a sprintkvalifikáció” – kezdte. „Rengeteget szenvedtem az autóval. A közepes keveréken nem tudtam egyetlen jó kört se futni, aztán a lágyakat feltéve hirtelen életre kelt az autó.”
„Természetesen kicsit kár, hogy a szabadedzésen nem gyakoroltunk többet a lágyakkal, mert akkor még ennél is jobban mehettem volna velük. De mindent összevetve azért ez egy elég jó eredmény, a csapat nagyon jó munkát végzett” – folytatta.

Antonelli ugyanakkor hozzátette, második hely ide vagy oda, nem dőlhetnek hátra. Úgy gondolja, a többiek túl közel vannak hozzájuk. „Alaposan át kell néznünk az adatokat, hogy lássuk, hogyan lehetnénk még gyorsabbak holnap. Sejtettük, hogy ezen a hétvégén kissé szorosabb lesz a verseny, a többi csapat nagy fejlesztései miatt, és ahogy látjuk, fel is zárkóztak hozzánk, vagy akár át is léptek minket. A McLaren, akik ugyanolyan motorral mennek, mint mi, rengeteget léptek előre, úgyhogy nem csoda, hogy előttünk vannak.”
A fiatal olasz ennek ellenére úgy véli, felvehetik a harcot, és sikerülhet legyőzniük az ellenfeleket szombaton és vasárnap is.