DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat
F1

Megerősítve: Ben Sulayem egyedüli jelöltként indulhat az FIA-elnökválasztáson

Az elnökválasztás gyakorlatilag eldőlt, még mielőtt elkezdődött volna.

Az FIA hivatalosan is megerősítette, amiről korábban már beszámoltunk a Formula.hu-n: a decemberi FIA-elnökválasztáson mindössze egy jelölt, a jelenlegi elnök, Mohammed Ben Sulayem indulhat.



Ben Sulayem 2021 végén vette át a szövetség irányítását Jean Todt után, aki három ciklus után már nem indulhatott újra. Bár az év elején több ismert motorsport-szereplő is jelezte indulási szándékát, végül egyikük sem tudta teljesíteni a jelöléshez szükséges, rendkívül összetett követelményeket.

Kihívók tehát voltak: Tim Mayer, Laura Villars és Virginie Philipott is bejelentkeztek az elnöki posztért, ám a szigorú – és szerintük diszkriminatív – jelölési követelmények miatt végül nem tudtak minden feltételnek eleget tenni.

Villars nem hagyta annyiban a dolgot: a francia bíróságon támadta meg az eljárását, és a héten meg is nyerte az első tárgyalást, ahol a bíró meghallgatta panaszát. A 28 éves jelölt szerint a jelenlegi rendszer megsérti az FIA saját alapszabályait.

A következő lépés sorsdöntő lehet: a bíróság december 3-án hirdet ítéletet, mindössze kilenc nappal azelőtt, hogy az FIA tagsága Tashkentben formálisan is megválasztaná az új elnököt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: