Lewis Hamilton és Brad Pitt a készülő Formula–1-es filmről beszélgettek Toto Wolff otthonában, ahol Hamilton őszintén elmondta: a hollywoodi sztár túl idős lenne egy világbajnoki címért küzdő pilóta szerepéhez. Toto Wolff szerint ezt követően formálták át a forgatókönyvet, amely így sokkal hitelesebb lett, a film pedig azóta hatalmas sikert aratott a paddockban és a mozikban is.
Wolff egy New York-i eseményen mesélt arról az estéről, amikor feleségével, Susie-val vendégül látták a készülő Formula–1-es film alkotóit az otthonukban. A vacsorán részt vett a rendező Joseph Kosinski, a legendás producer Jerry Bruckheimer, valamint Brad Pitt és Lewis Hamilton is.

„Sok híres emberrel találkoztam már, de ez az este különleges volt” – idézte fel Wolff. „Egy vacsorát szerveztünk, egyszer csak kinyílt az ajtó, ott állt Brad Pitt a felhajtón, és azt mondta, köszönöm, hogy meghívtatok vacsorára. Kicsit szürreális élmény volt.”
A Mercedes-főnök elárulta, hogy az első beszélgetések idején még más volt a film alapötlete. „Az eredeti koncepció szerint Brad egy Formula–1-es pilótát alakított volna, aki a világbajnoki címért harcol. Ekkor szólt közbe Lewis, és azt mondta neki, ez nem fog menni, túl öreg vagy egy F1-es versenyzőhöz.”
„Brad persze nem volt elragadtatva ettől a megjegyzéstől, ő úgy érezte, még mindig a csúcson van” – mesélte nevetve Wolff. Később Hamilton közreműködésével átdolgozták a forgatókönyvet, és Pitt karakterét egy visszavonult pilótára formálták, aki egy fiatal tehetség mentoraként tér vissza a mezőnybe.

„Ahogyan végül adaptálták a sztorit, az fantasztikus lett, a szerep így már hiteles és valóságos volt” – tette hozzá Wolff, akinek csapata, a Mercedes aktívan részt vett a film technikai hátterének megvalósításában: a stáb a csapat támogatásával készítette el az APEX nevű fiktív istállót, amely valódi F1-es autókat és infrastruktúrát használ.
Wolff szerint a végeredmény a szigorú F1-es közegben is nagy elismerést váltott ki: „A Monacói Nagydíj idején tartott premieren a pilóták és a csapatfőnökök együtt nézték meg a filmet, és mindenkinek tetszett. Nem volt benne semmi, amit ne szerettünk volna. Szórakoztató, és a bevételek is elképesztőek!”