Néhány héttel azt követően, hogy Laura Villars is szinte a semmiből tűnt elő mint a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöki posztjára pályázó jelölt, most egy újabb hölgy, Virginie Philippot jelezte Instagramján, hogy beszáll a versenybe.

Philippot ezzel már a negyedik kandidáló lesz a decemberi elnökválasztás előtt: a regnáló elnök Mohammed ben Sulayem a korábbi F1-es steward, Tim Mayer indulása vehető biztosra (igaz, hivatalosan a pályázási folyamat csak október elején indul).
„Indulok az FIA elnöki posztjáért. Nem azért, hogy az ’első’ legyek, hanem hogy biztosan ne az utolsó” – írta posztjában Philippot, vélhetően a női jelöltségére utalva. „Hiszem, hogy az autósportnak a való világra kell reflektálnia, merésznek, sokszínűnek és egységesnek kell lennie.”
„Globális látásmóddal és mély gyökerekkel rendelkező nőként azért vagyok itt, hogy megnyissam azokat az ajtókat, amelyek túl sokáig maradtak zárva maradtak. Építsünk egy FIA-t, amely valóban befogadó minden hang, minden történet és minden szenvedély számára. A jövőért zajló verseny most kezdődik.”

Virginie Philippot hosszú évek óta rajong szenvedélyesen az autósportokért, az elmúlt időszakban a Red Bull Racingnél is dolgozott műsorvezetőként. A 33 éves belga hölgy korábban modellként is feltűnt: 2012-ben a Miss Belgium, 2017-ben pedig a Miss International szépségversenyen indult. Emellett szerepelt a Secret Story francia tévésorozatban is.
Kiemelendő még, hogy megalapította a Drive For Hope szervezetet is, amelynek célja a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő árvák megsegítése és az oktatás támogatása.
Az FIA elnökválasztását idén december 12-én, a Formula-1-es idényzárót követő szokásos gyűlés keretében tartják Taskentben.