DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Vasseur: A Ferrari fő célja a második hely megtartása

A maranellóiak ugyan továbbra is várják első futamgyőzelmüket az idényben, de a francia szakvezető hangsúlyozta: a konstruktőri bajnokság második helyének megőrzése az elsődleges cél.

A Ferrari legutóbb 2023 őszén, Mexikóban ünnepelhetett győzelmet Carlos Sainz révén, azóta viszont csak dobogós helyezésekkel, illetve sprintelsőséggel vigasztalódhatott.



A nyári szünet után látszólag javult az SF-25 teljesítménye, ám mindeközben a McLaren a szezon eleje óta magabiztosan uralja a mezőnyt, és már Azerbajdzsánban bebiztosíthatja sorozatban második konstruktőri világbajnoki címét.

„Úgy gondolom, vannak pályák, ahol ismét jó formát mutathatunk, kezdve a következő versennyel, hiszen eddig mindig erősek voltunk Bakuban” – mondta Vasseur.

 „A legfontosabb most az, hogy a bajnokságban második helyen végezzünk. A McLaren egy másik bolygón van, mi a Red Bullal és a Mercedesszel küzdünk. A csapat számára elsődleges feladat a konstruktőri második hely megszerzése, ezután következnek a futamgyőzelmek.”

„Most arra kell koncentrálnunk, hogy minden hétvégén maximalizáljuk a lehetőségeinket. Ha jön egy győzelem az nagyszerű, de a csapat érdeke a stabil pontszerzés és a második hely bebiztosítása.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: