DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Hamilton: Okos döntés lenne eltérő stratégián futni

Lewis Hamilton szerint a Ferrari jól tenné, ha a Holland Nagydíjon eltérő stratégiát alkalmazna két autóján.

A zandvoorti futamon a két vörös autó a hatodik és hetedik helyről indul majd, Leclerc-Hamilton sorrendben.



A stratégia különösen nagy jelentőséget kaphat a hétvégén, miután az FIA 80 km/h-ra emelte a bokszutca sebességkorlátozását. Ez a változás megnehezítheti az egykiállásos versenyek kivitelezését, amelyek a korábbi 60 km/h-s limit mellett még működhettek. 

Tovább fokozhatja a bizonytalanságot a tengerparti pályára jósolt eső is, amely teljesen átrajzolhatja a taktikákat.

Hamilton úgy véli, a körülmények miatt a Ferrari akkor járhatna a legjobban, ha eltérő irányt szabna két versenyzője számára.

„Okos döntés lenne szétválasztani a stratégiákat, hiszen a McLarent próbáljuk legyőzni” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok, aki továbbra is az első dobogós helyezésére vár a maranellóiakkal.

A brit hozzátette, külön előny lehet, hogy a Ferrari pilótái közvetlenül egymás mellett vághatnak neki a futamnak.

„A McLaren után mi vagyunk a következő csapat, amely mindkét autóval egymás mellől rajtol. Remélhetőleg ez kulcsszerepet játszhat abban, hogyan tudunk előzni, vagy legalább nyomás alá helyezni az előttünk lévőket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: