George Russell szerint édesapja szigorúsága és áldozatai nélkül sosem jutott volna el a Formula–1-ig. A brit pilóta elárulta: gyerekkorában apja szándékosan rosszabb köridőket mutatott neki az edzéseken, hogy alázatos maradjon, emiatt sokáig úgy érezte, nem elég jó. Később azonban megértette, milyen tanulságot kapott ezzel, és mennyi áldozatot hozott érte Steve Russell, és ma már kifejezetten hálás ezért, ráadásul a kapcsolatuk is sokkal szorosabb lett.
Russell az Untapped podcastban mesélt őszintén arról, hogyan alakította karrierjét és személyiségét az édesapjával való különleges, olykor kemény kapcsolat. „Őszintén szólva, mindig azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó neki” – mesélte a brit versenyző. „Gokartozás közben akkoriban nem volt még adatgyűjtés vagy telemetria, csak egy stopperóra.”
„Évekkel később tudtam meg, hogy apám szándékosan késve állította meg, így a köridőim lassabbnak tűntek. És közben azt is mondta, hogy a többiek ennyivel gyorsabbak nálam. Aztán jöttek a versenyek, ahol pole-pozíciót szereztem és nyertem, és gyerekként teljesen össze voltam zavarodva, hogy van az, hogy edzésen lassú vagyok, aztán meg győzni tudok?”
Ez a módszer frusztráló volt, ugyanakkor rengeteget adott Russelnek. „Csak sok év után jöttem rá, hogy mindezt azért csinálta, hogy ne legyek túl magabiztos, hogy ne szálljak el magamtól. Ez hihetetlenül fontos lecke volt számomra” – mondta.
A szigor mellett hatalmas áldozatvállalás is jellemezte Steve Russell szerepét. „Apám reggel elment dolgozni, mielőtt felébredtem, este nyolc-kilenc körül ért haza, amikor már ágyban voltam. Hét közben nem is láttam.”
„Péntek este aztán beültünk a furgonba, és jártuk az országot a versenyek miatt. Ha nem ment jól a hétvége, kiabált velem, nyomást gyakorolt rám. Kisgyerekként azt éreztem: amikor látom, akkor is csak csalódott bennem. Nagyon nehéz volt.”
Russell azonban később felismerte, mekkora erőfeszítést tett érte édesapja. „Tizenhét éves korom körül értettem meg igazán, hogy nemcsak a pénzügyi áldozat számít, hanem az idő, amit belém fektetett. Keményen dolgozott, hogy megadja nekem a lehetőséget, és amikor volt egy kis ideje, mindig engem vitt versenyezni. Csak elképzelni tudom, mekkora nyomás lehetett rajta. Ezek az évek, hétéves koromtól tizenháromig, formáltak azzá az emberré, aki ma vagyok.”
A kapcsolatuk fordulópontja akkor jött el, amikor Russell csatlakozott a Mercedes juniorprogramjához. „Amikor aláírtam a Mercedeshez, olyan volt, mintha átadta volna a stafétát. Leültünk beszélgetni, és elmondtam neki, hogy mostantól azt szeretném, ha apaként lenne mellettem, és nem minden más szerepben, azaz nem menedzserként, nem szerelőként, nem befektetőként.”
És ez így is lett: „Amikor eljönnek a futamokra, nem állnak a kamerák elé, nem keresik a figyelmet vagy az interjúkat. Egyszerűen csak szülőként vannak jelen, és ez így van jól” – mondta ennek kapcsán a Mercedes vezérpilótája.
A versenyzőapukákról és szerepükről nemrég a Formula Podcastben is beszélgettünk, az adás itt hallgatható meg:
