Zak Brown vezérigazgató hangsúlyozta: a két versenyző kapcsolata a szezon derekán is kiegyensúlyozott és professzionális, és semmi nem utal arra, hogy ez változna.

A csapat eddig domináns évet fut: 12 versenyből kilencet megnyert, és jelenleg Piastri nyolc ponttal vezet Norris előtt a bajnoki tabellán. Norris azonban lendületben van: az Osztrák és a Brit Nagydíjat is megnyerte, Kanadában viszont a csapattársával való ütközés miatt kiesett.
Brown szerint a múltbeli példák – mint Hamilton és Rosberg csatája a Mercedesnél – figyelmeztetésként szolgálnak, de nem aggasztják különösebben.
„Fantasztikusnak tartom a kapcsolatukat. Sok időt és energiát fektettünk a csapaton belüli összhang megteremtésébe, és ez a pilótákkal kezdődik” – mondta Brown.
Az 53 éves szakember úgy véli, a Norris–Piastri páros elég érett és sportemberi hozzáállással rendelkezik ahhoz, hogy felnőtt módjára kezeljék az egyre növekvő tétet.

„Azt hiszem, láttátok, hogyan viselkedtek Kanadában. Nem látom okát, miért ne tudnának nagy csatát vívni egészen a végéig. Győzzön a legjobb! És biztos vagyok benne, hogy kezet fognak és gratulálnak majd egymásnak.”