DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Steiner: Nem számítottam Horner távozására

A Haas korábbi csapatfőnöke, Günther Steiner is reagált Christian Horner távozására a Red Bull éléről.

A Red Flags podcast vendégeként Steiner azt mondta: bár lehetett sejteni, hogy nincs minden rendben Milton Keynes-ben, a hivatalos bejelentés így is teljesen váratlanul érte.



A brit szakember 2005 óta vezette a Red Bull Racinget, és több mint 20 évet töltött a csapattal – az F1 történetének egyik legsikeresebb csapatfőnökeként. Steiner is ezekben az években dolgozott vele: „Majdnem együtt kezdtünk, ő egy hónappal korábban érkezett, mint én” – emlékezett vissza.

Steiner szerint ugyan az elmúlt hónapokban látható volt némi feszültség Horner körül, az időzítés így is meglepő: „Valami történt a Red Bullnál, ezt mindannyian tudtuk. Nem voltak boldog napok már a tavalyi év eleji botrány óta. De arra nem számítottam, hogy így történik meg. Ráadásul pár futammal vagyunk a nyári szünet előtt – az ilyesmit általában arra az időszakra időzítik.”

Az olasz szakember szerint a Red Bull általában professzionálisan és tervezetten kezeli a hasonló szituációkat: „A Red Bull máskor nagyon jól kezeli ezeket, van egy átmenet, van egy kommunikációs ív, de most… semmi előjel, semmi jelzés. Csak bejelentették, hogy kész, vége. Ez nagyon furcsa.”

Steiner elismerte, hogy nem lát a kulisszák mögé, de szerinte egyértelmű, hogy valami komoly nézeteltérés állhat a háttérben.

„Gondolom, volt valami, amiben nem értettek egyet – hogy pontosan mi, azt majd megtudjuk. De egyelőre nem látjuk át, mi zajlott valójában a háttérben.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: