A Formula-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ma hivatalosan bejelentették, hogy három tesztet is rendeznek az új szabályokat hozó 2026-os szezon előtt – egyet Barcelonában, kettőt pedig Bahreinben.
Az első tesztet január 26-30-án rendezik a barcelonai versenypályán. Ezt a privát tesztet nem az F1, és nem is az FIA szervezésében tartják – a hivatalos kommüniké alapján a csapatok maguk állapodtak meg a Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályával a teszt megtartásáról. Ennek megfelelően a média képviselőit sem engedik be a helyszínre, csupán az istállók emberei lehetnek jelen. Televíziós közvetítés sem lesz az eseményről, a hivatalos időmérő rendszerek segítségével azonban minimálisan figyelemmel lehet követni a történéseket.

A további két, immár nyilvános tesztet Bahreinben fogják tartani. Az elsőt február 11-13-án, a másodikat pedig február 18-20-án. Ezen tesztekbe már az újságírók, fotósok és televíziós közvetítők is betekintést nyerhetnek.
Változás a versenynaptárban
Emellett azt is hivatalosan bejelentette a Formula-1, hogy az eredetileg 2026. szeptember 27-ére tervezett Azerbajdzsáni Nagydíjat egy nappal előrehozták szeptember 26-ára. A helyi rendezők kérésére történt a dátummódosítás, mivel a nagydíj ütközött volna egy azeri nemzeti ünneppel. Ezáltal az egész versenyhétvége történései egy nappal korábbra tolódnak.