DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Marko: Komoly fejlesztések már nem várhatók idén a Red Bulltól

Helmut Marko szerint a Red Bull idei autója nem elég kiegyensúlyozott ahhoz, hogy Max Verstappen valódi eséllyel szálljon harcba a világbajnoki címért – és bár apró módosítások még jöhetnek, komoly fejlesztések már nem szerepelnek a csapat tervei között.

Max Verstappen az idény során többször is komoly küzdelmek árán tudta tartani a lépést a McLaren pilótáival, Oscar Piastrival és Lando Norrisszal, annak ellenére, hogy a Red Bull csomagja technikai szempontból gyengébbnek bizonyult. A problémát részben az autó kiszámíthatatlan viselkedése okozza – hívta fel rá a figyelmet Helmut Marko.

 



„Ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot, olyan autóra van szükség, amely minden pályán versenyképes – nem csak bizonyos körülmények között. Ez jelenleg nem adott” – fogalmazott az osztrák tanácsadó.

„A McLaren ellen csak akkor lehet esélyünk, ha minden tökéletesen működik: a pilóta, a stratégia, a boxkiállások, a gumikopás, az autó. Verstappen megvan hozzá, de minden másnak is stimmelnie kell.”

Marko szerint az RB21 egyik legnagyobb problémája, hogy nehezen bírható stabil működésre, ami a hétvégéken belüli ingadozó formához is vezet.

„Gyakran gyengén kezdünk pénteken, és a kvalifikációig próbáljuk utolérni magunkat. Néha ez elég a dobogóhoz vagy a győzelemhez is, de a McLaren szintű következetesség hiányzik belőlünk.”

Apró módosítások nagy áttörés helyett

Marko hangsúlyozta, hogy a csapat továbbra is dolgozik az autó fejlesztésén, de a hangsúly már nem az átfogó frissítéseken van.
„Fáradhatatlanul dolgozunk, de már csak apró módosításokat tervezünk. A nagyobb csomagok – mint az új padlólemez vagy az oldaldobozok – már megérkeztek. Most ezek finomhangolása zajlik.”

Ez különösen rossz hír lehet Verstappen számára, aki jelenleg jelentős hátrányban van a bajnokságban, és már ő maga is elismerte: valószínűleg idén nem tudja megvédeni világbajnoki címét.

 

Marko ugyanakkor leszögezte: a csapat nem mond le teljesen 2025-ről. 

„Folytatjuk a munkát, amíg matematikailag van esély a címre. Ha viszont ez végleg elszáll, akkor minden figyelmünk a 2026-os szabályrendszerre és az új projektünkre irányul majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: