DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 9. szerda
F1

„Gondoltam, próbáljuk meg kívülről” – Verstappen a döntő pillanatról

A rajt utáni pillanatok döntöttek a győzelemről az F1-es Emilia-romagnai Nagydíjon. Óriási fejlődés történt péntekhez képest – nyilatkozta a vasárnapi nyertes Max Verstappen.

Az imolai verseny után nyilatkozó Max Verstappen felidézte, hogyan látta meg a lehetőséget az első kanyarban a rajtot követően. Az Oscar Piastrival szemben bravúros előzési manővert bemutató Red Bull-os a folytatásban kézben tartotta az imolai futamot. Tíz körrel a leintés előtt, a biztonsági autós újraindítást is lehozta, így szerezte meg a Japán Nagydíj után második 2025-ös győzelmét.

„A rajt nem volt különösen jó, de a külső, mondhatni normál ívre kerültem, és úgy gondoltam, próbáljuk meg kívülről. Működött, aztán az élen szabadjára tudtam engedni a tempónkat, mert az első helyen jól működött az autó, tudtam vigyázni a gumikra. Nagyon jó volt a mai tempónk, a fejlődés óriási péntekhez képest, aminek örülök” – mondta a pályafutása 65. győzelmét megszerző Verstappen a leintés után.



„A VSC remek alkalom volt a kiállásra, utána a kemény keveréken is erős volt a tempónk, de aztán jött a biztonsági autó. Az újraindítást nagyon jól sikerült vennünk, és hazahoztam. Hihetetlenül büszke vagyok mindenkire, nagyon fontos hétvége volt ez számunkra, Az autó nagyon jól teljesített, és úgy gondolom, a futamon hozott döntések, a kiállások ütemezése és maguk a kiállások is nagyon jól sikerültek” – értékelte olasz futamát Verstappen.

„Jövő héten egy teljesen más pálya jön, Monaco, ami szintén nagy kihívás lesz” – tért ki röviden a világbajnokság következő állomására. „Pillanatnyilag azonban csak élvezni akarom a mai napot.”

Az első helyezéssel Verstappen újra egy nagydíjon ledolgozható távolságba került a McLarenekhez képest a tabellán: hátránya 22 pont a vb-éllovas Piastrihoz képest, valamint 9 egység az Imolában második helyet szerző Lando Norris mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: