DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. május 13. kedd
F1

Szafnauer: A McLaren titkos fegyvere a gumikezelés

A korábbi F1-es csapatfőnök szerint a McLaren versenytempója mögött egyértelműen az áll, hogy a wokingiak kiválóan bánnak az abroncsokkal – és ez a terület adhatja az egyik legnagyobb versenyelőnyt a jelenlegi mezőnyben.

Szafnauer elmondása szerint kulcsfontosságú tényezővé vált a gumikezelés az F1-ben – Otmar Szafnauer korábbi csapatainál kiemelt figyelmet fordított erre a területre.



A 60 éves szakember a RacingNews365-nek nyilatkozva beszélt a McLaren idei formájáról, szerinte a wokingiak versenytempója az, ami igazán kiemelkedő.

„Versenytempó – ez az, amiben a McLaren igazán erős” – fogalmazott Szafnauer.

„Ennek számos oka lehet, beleértve az autó tervezését, fejlesztését, beállításait. A gumikezelés pedig egy újabb fontos tényező.”

A McLaren előnyét a szezon első futamain valóban jelentős részben a kiváló gumikezelés adta. Saját csapatfőnöki tapasztalataira támaszkodva Szafnauer kiemelte, hogy F1-es pályafutása során mindig extra erőforrásokat mozgósított annak érdekében, hogy a lehető legjobban bánjanak az abroncsokkal.

„Amikor a Force Indiánál voltam, gondoskodtam arról, hogy a legjobb gumimérnököket alkalmazzuk. Sokat foglalkoztunk az autó fejlesztésével, és azzal, hogy az egyes újítások miként befolyásolják a gumikezelést. Volt olyan verseny, ahol mi voltunk az egyetlen csapat, amely nem kétkiállásos stratégiát választott, hanem csak egyszer cseréltünk kereket – mert ennyire fókuszáltunk a gumikra.”

„Még az Alpine-nál is igyekeztem bővíteni a gumikezeléssel kapcsolatos tudást: további szakembereket vettünk fel, akik kizárólag erre a területre koncentráltak.”

„Ha a McLaren ugyanezt tette, az komoly előnyt jelenthet számukra" – tette hozzá Szafnauer.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: