Toto Wolff elégedetten nyilatkozott a Miamiban kiemelkedő egykörös teljesítményt nyújtó Andrea Kimi Antonelliről, illetve azt is kijelentette a csapatvezető, hogy hamarosan a McLarennel is felvehetik a versenyt.
Többször is megvillant a Miami Nagydíj versenyhétvégéje során a Mercedes újonca, Andrea Kimi Antonelli. A fiatal tehetség megszerezte a sprintfutam pole-pozícióját, majd a rendes időmérőn is képes volt a harmadik helyre kvalifikálni a Mercedest, megelőzve Oscar Piastrit a McLarenben. A sprintfutamon és a futamon aztán kissé visszaesett az olasz, a nagydíjon végül a hatodik helyen futott be.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke büszkén nyilatkozott a 18 éves versenyzőről, akinek tapasztalatlanságából és a német csapat autójának teljesítményéből ered az, hogy egykörön remekül ment, hosszabb távon viszont szenvedett kissé.

„A fénypont egyértelműen az volt, amikor láthattuk Kimi tempóját egykörön, nagyszerű volt. Ez ismét bizonyítja a tehetségét, és jól mutatja, mire számíthatunk a jövőben” – idézi az F1 hivatalos oldala Wolffot.
„A futam elég nagy kihívást jelentett, mert itt nagyon nehéz megtalálni a megfelelő viszonyítási alapot. Kérdezhetjük, hogy a közepeseken teljesített szakasz elég gyors volt-e. Aztán George sem volt túl jó hátrébb a keményeken. Kimi is a keményekre váltott, de hiányzik a tapasztalata ahhoz, hogy helyesen kezelje őket.”
„Bono (Peter Bonnington, Antonelli versenymérnöke – a szerk.) megpróbálta irányítani őt, de amikor ott ülsz az autóban, ez igazán nem könnyű. Ez is része a tanulási folyamatnak.”
„Nem arról van szó, hogy csalódott vagyok-e, vagy sem. Összességében azzal az érzéssel távozok, hogy jó munkát végzett” – dicsérte pilótáját a vezető.
Ebben jobb sokkal a McLaren a Mercedesnél
Toto Wolff arról is beszélt, hogy mely területen emelkedik ki a McLaren a mezőnyből. A csapatvezető biztos benne, hogy a megfelelő munkával képesek lehetnek a wokingiak szintjén lenni.

„Van egy nagyon gyors autónk egykörön, vagy egy pár kör erejéig, de hosszabb távon egyszerűen nem vagyunk elég jók a gumikkal. A McLaren bizonyos szintig megmutatja, hogyan is kéne ezt csinálni.”
„Jobbnak kell lennünk. Meg kell értenünk, meg kell találnunk, hova kell fókuszálnunk a fejlesztéseket tekintve, mi játszik közre a teljesítményünkben. Megpróbáljuk kitalálni, kísérletezünk, és biztosan képesek leszünk majd felvenni a harcot a McLarennel” – jelentette ki Wolff.