Hivatalosan is bejelentették azt, amelyet már hónapok óta sejteni lehetett, illetve amiről a Formula.hu információi alapján is beszámoltunk korábban: a következő, imolai futamtól kezdve Franco Colapinto váltja Jack Doohant az Alpine volánja mögött, az argentin legalább a következő öt futamon fogja a franciák autóját vezetni.
Az ausztrál újonc hat versenyhétvége után kényszerül hátralépni a francia istállónál, hogy helyet adjon a Williamstől megszerzett, eddig a csapat tartalékpilótájaként dolgozó argentinnak. Doohan továbbra is a csapatot fogja segíteni, ezentúl ő lesz az elsőszámú tartalékpilóta. Az Alpine hivatalos közleménye szerint az öt futam letelte után, a Brit Nagydíj előtt ismét átgondolják a helyzetüket, így még Colapinto jövője sem teljesen biztos hosszabb távon.
A bejelentés nem érkezett különösebben váratlanul: már Doohan szerződtetése után nem sokkal, a szezon előtt hallani lehetett olyan hírekről, miszerint a versenyző teljesítményétől függetlenül valószínű korai menesztése Colapinto bevetése érdekében. Ráadásul nemrég egy kínos baki miatt vált még nyilvánvalóbbá a korai csere ténye, amikor is az argentin egyik főtámogatójának, a YPF olajipari óriásnak az elnöke, Horacio Marin egy televíziós interjú után véletlenül kikotyogta, hogy már az Emilia-romagnai Nagydíjon Colapinto ülhet az Alpine-ba.
Ez rövid időn belül a második jelentős bejelentés az Alpine-nál, tegnap este érkezett ugyanis a hír, miszerint Oliver Oakes távozik csapatfőnöki posztjáról, feladatait pedig Flavio Briatore főtanácsadó veszi át.