DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 27. hétfő
F1

Steiner szerint Verstappen mentette meg a Red Bull tavalyi szezonját

A Haas egykori csapatfőnökének véleménye szerint a McLarennél nem hoztak ki mindent az autóból 2024-ben, míg a Red Bull szezonját Verstappen mentette meg.

Günther Steiner úgy véli, idén sem lesz könnyű dolga a Red Bullnak – arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb kihívás, amivel szembe kell nézniük az idei évben, így felelt: „Az, hogy ismét magukra találjanak. Utat tévesztettek tavaly – ez a véleményem. Ez nem volt annyira látványos, mert Max megmentette őket brazíliai győzelmével, amivel gyakorlatilg behúzta a világbajnoki címet” – mondta Steiner a GPblognak.



Steiner szerint Verstappen túlteljesített a 2024-es szezonban, míg a McLarennél van tennivaló, ami a pályán való teljesítmény maximalizálását illeti.

„A Red Bull nem volt annyira jó, amilyen előkelő helyen zárták a szezont. Másik oldalról viszont a McLaren jobb volt annál, amilyen teljesítményt láttunk tőlük. Nem hoztak ki mindent az autóból, míg a Red Bullnál Max még annál is többet is kipréselt a rendelkezésre álló technikából, mint ami elvárható lett volna.”

Vajon képes lesz visszakapaszkodni a Red Bull?

„Nézzük meg a McLarent. Nagyon gyorsan rájöttek a problémákra, szóval nem kell mindig negatívnak lenni. Normál esetben időbe telik kijönni a gödörből, de a McLaren hónapok alatt megtette mindezt.”

„2023 elején sehol nem voltak, aztán az év közben fokozatosan egyre jobbak lettek. Szóval minden lehetséges, és ne felejtsük el a tavalyi évet, amikor mindenki nagyon közel volt egymáshoz. Még fél másodperc sem kell ahhoz, hogy a negyedik helyről győztes pozícióba kerüljön valaki” – tette hozzá Steiner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: