DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Miért szombaton rendezik az F1-es Las Vegas-i Nagydíjat?

Idén már a harmadik szombati futamra kerül sor, de ezúttal az ok teljesen más, mint Bahrein és Dzsidda esetén – és ahhoz van köze, hogy itthoni idő szerint ez is vasárnap lesz.

A tavalyi debütálás után a hétvégén következik a második Las Vegas-i Nagydíj a Formula-1-ben. Az előző évben több évtizedes hagyományt szakított meg a verseny azzal, hogy nem vasárnap, hanem szombaton rendezték – és így lesz ez idén.

Magyar idő szerint persze mindez vasárnap reggeli időpontot jelent, és a magyarázat pont ebben keresendő a rendhagyó menetrendre.

A tavalyi Las Vegas-i példa után idén már két másik futamra is szombaton került sor, ám a Bahreini és Szaúd-arábiai Nagydíjak esetén más volt ennek az oka, mint most.

f1-las-vegas-2023-1



A két arab fordulót ugyanis a Ramadán miatt rendezték szokatlan napon: mivel a böjti időszak idén március 10-én, vasárnap indult, de mindkét versenyt szerették volna előtte letudni úgy, hogy mégse induljon túl korán, már február közepén-végén az évad, az a kompromisszum született, hogy Dzsiddában március 9-én, szombaton futják a versenyt. Emiatt viszont logisztikai okokból az egy héttel korábbi bahreini nyitányt is átrakták szombatra.

Las Vegas esetén természetesen szó nincs ilyesféle vallási ünnepről, annál inkább az időzónákról. Az F1 ugyanis amellett, hogy a Liberty Media hatalomátvétele óta szeret terjeszkedni az amerikai piacon, az európai nézőket sem szeretné elveszíteni. Márpedig Európa nagy részéhez képest kilenc óra az eltolódás Vegasban (kivéve a briteknél és a portugáloknál, ahol „csak” nyolc).

Tudva azt, milyen lenyűgöző látványt nyújt éjszaka a Strip és egész Las Vegas, szóba sem jöhetett más, csak éjszakai versenyrendezés. Viszont ha helyi idő szerint vasárnap este kerülne sor a futamra, az Európában azt jelentené, hogy hétfőn hajnali/reggeli időpontban lenne a közvetítés, amikor az emberek nagy része munkába megy vagy már dolgozik is.

Emiatt született az a megoldás, hogy inkább szombaton este – egész pontosan 22 órakor rajtol a futam, s idén már egyébként az időmérő is – rendezzék a nagydíjat, hogy az európai szurkolók pedig vasárnap kora reggel tudják megnézni az F1-et. Gyakorlatilag magyar nézőként nagyjából olyannak felel meg így a Las Vegas-i Nagydíj, mintha egy távol-keleti futamot néznénk, például Suzukát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: