DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Bejelentve: Antonellié a Mercedes F1-es ülése

Hivatalossá vált, hogy Andrea Kimi Antonelli kapta a Mercedes-lehetőséget 2025-re, ő lesz George Russell csapattársa a következő szezonban.

A monzai hétvége szombati napján végre megérkezett a várt bejelentés: a Mercedes hivatalossá tette, hogy Andrea Kimi Antonelli érkezik, és ő lesz George Russell csapattársa 2025-ben. 

„A 2025-ös pilótafelállásunk ötvözi a tapasztalatot, a tehetséget, a fiatalságot és a nyers tempót. Izgatottak vagyunk amiatt, amit George és Kimi együtt és egyenként is hoz a csapathoz, ahogy az együttműködésük miatt is” – mondta a bejelentés kapcsán Toto Wolff.

Antonelli8



„Az új felállásunk tökéletes, hogy megnyissa a történetünk új fejezetét, egyúttal visszaigazolása a juniorprogramunknak, és a saját nevelésű fiatalokba vetett hitnek. George bizonyította, hogy egyike a világ legjobbjainak, nemcsak gyors, de stabil, elkötelezett, és közben a csapat erős vezérévé is fejlődött. Kimi folyamatosan megmutatta a tehetségét és a sebességét, ami szükséges ahhoz, hogy a sportunk csúcsán versenyezzen. Tudjuk, hogy ez egy újabb nagy lépés lesz neki, de lenyűgözött minket idén az F1-es teszteken, és minden lépésében támogatni fogjuk a tanulási folyamat során” – tette hozzá a Mercedes csapatvezetője.

Antonelli és Russell nyilatkozata itt olvasható!

A bejelentés ízét némileg újrafűszerezte az, hogy Antonelli pénteken a karrierje során először ülhetett autóba egy F1-es hétvégén, de az első szabadedzés nem a várakozások szerint alakult, ugyanis a második körében a falba vágta az autót és komoly balesetet szenvedett, amellyel egyrészt rövidre zárta a maga próbálkozását, másrészt a csapat munkáját is jelentősen hátráltatta.

Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt ugyanígy augusztus 31-én, ezen a napon tett pilóta bejelentést a Mercedes: akkor azt közölte a csapat, hogy Lewis Hamilton és George Russell is aláírt 2025 végéig. Pár hónappal később aztán kiderült, hogy ez nem így van, legalábbis Hamilton esetében...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: