DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 18. kedd
F1

Versenyzőkérdés: Döntött a Mercedes?

Toto Wolff arról beszélt a Kanadai Nagydíj helyszínén, hogy a fiatal versenyzőkben látja a Mercedes jövőjét.

Amint az hónapok óta ismert, Lewis Hamilton 2024 végén távozik a Mercedes csapatától, és jövőre már a Ferrari versenyzője lesz. A hétszeres világbajnok távozásával a Mercedesnek új versenyző után kell néznie, Toto Wolff legutóbbi nyilatkozata alapján pedig úgy tűnik, hogy házon belül oldanák meg a versenyzőkérdést.



„Kimire akarunk koncentrálni, a fiatal versenyzők jelentik a jövőt. El akarunk köteleződni ebbe az irányba – mármint a fiatal versenyzők irányába. Ezt elmondtam Carlos Sainznak is” – ecsetelte Wolff a német Sky-nak nyilatkozva.

Nemrégiben Andrea Kimi Antonelli, Mick Schumacher és George Russell is teljesített egy tesztnapot a Mercedesnél Silverstone-ban, azonban a Mercedes kategorikusan cáfolta, hogy a versenyzők egymással való összemérése lett volna a teszt célja.

Ezt a kijelentést ismét megerősítette Toto Wolff: „Kimi és Mick is azt a programot teljesítették, amit előzőleg kiadtunk nekik, a teljesítményük pedig pontosan a várakozásoknak megfelelő volt.”

„Abszolút nonszensz az a pletyka, hogy Kimi gyorsabb volt George-nál és sokkal gyorsabb lett volna Micknél. Mindannyian eltérő programot teljesítettek.”

„Mindhárman nagyon gyorsak voltak, de messze George volt a leggyorsabb. Ennek így is kell lennie, de mindenki a saját programját teljesítette, ez nem arról szólt, hogy ki tudja a leggyorsabb kört megtenni” – tette hozzá Wolff. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: