DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 13. hétfő
F1

Sainz élete formájában versenyez?

Carlos Sainz úgy érzi, nagyon jó teljesítményt nyújt 2024-ben, azonban nem tudja, hogy élete formájában versenyez-e.

„Életem formájában vagyok-e? Nem tudom” – mondta Carlos Sainz.

„Mióta a Ferrarihoz csatlakoztam, minden bizonnyal ez a legerősebb szezonkezdetem. Nehéz azonban megválaszolni az előbbi kérdést. Talán úgy tűnik, hogy igen, mert jönnek a pódiumok és a jó eredmények.”



Mint ismeretes, Sainz a szezon végén távozni kényszerül a Ferraritól, miután az olasz gárda 2025-től Lewis Hamiltont szerződtette a helyére.

Sainznak egyelőre nincs versenyzői ülése a következő szezonra, ám szinte biztosra vehető, hogy a spanyol jövőre is ott lesz a rajtrácson. A 29 éves versenyző lendületét nem törte meg a Ferrari döntése, Sainz hét ponttal lemaradva áll csapattársa mögött a bajnoki pontverseny negyedik helyén, és ő az egyetlen versenyző, aki Verstappenen kívül győzni tudott idén.

Sainz úgy gondolja, nemcsak a Ferrarinál, de már korábbi F1-es csapatainál is jó munkát végzett: „A McLarennél és a Toro Rossónál is a legjobbamat nyújtottam. Ami évről-évre változik, az az autó. Egyes szezonokban jobb autónk van a riválisokénál, illetve az is változik, hogy egy autó az időmérőkön vagy a versenyeken teljesít-e jobban.”

„Idén megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt az időmérő és a verseny között. Nagyon jó szinten versenyzem, de ez korábban is így volt. Hogy őszinte legyek, végig kellene mennem az elmúlt kilenc szezonomon, ami nem kevés” – tette hozzá Sainz.

Sainz menedzsere egyébként nemrégiben Sainz jövőjéről beszélt, az erről készült írásunkat ide kattintva éritek el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: