DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
F1

Új technikai direktívát adott ki az FIA, megnézik a hajlékonynak tűnő szárnyakat

Több csapat is a szürke zónában mozoghat ezen a területen, most viszont az FIA megpróbál ezen változtatni.

Új technikai direktívát adott ki az FIA: itt van a TD018, amely a túlságosan rugalmas szárnyakat hivatott szilárdabb keretek közé szorítani.

Az Autosport már korábban is beszámolt arról, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíj körül bizonyos csapatok figyelmét felhívta már az FIA arra, hogy változtassanak az első szárnyaikon, hogy elkerüljék a későbbi esetleges büntetéseket, kellemetlenségeket.

A portál szerint ez a figyelmeztetés vetette vissza az Aston Martint, amely különösen rugalmas első szárnyat használt addig, azóta pedig egy másik verziót kénytelen, és így már kevésbé hatékony az AMR23 aerodinamikai csomagja.

SI202308260354_resize



Az Autosport szerint a Holland Nagydíj hétvégéje előtt küldte szét az FIA az említett direktívát, amelyben új mérésekről egyelőre nincs szó, viszont bekérik az első és hátsó szárnyelemek pontos terveit, és azt követően dönthetnek a továbbiakról.

Az FIA a gyanú szerint úgy gondolja, hogy az érintett elemek a jelenlegi méréseken ugyan átmennek, de mégsem teljesítik azt a technikai szabálypontot, mely szerint nem lehetnek rugalmasak – menet közben azzá válnak, ezzel játsszák ki a szabályokat a csapatok.

A hátsó pilon rögzítését, magát az egész pilont, az első és hátsó véglapokat, illetve azok rajzait, keresztmetszeti ábráit szeptember 8-ig kell bemutatni az FIA felé, a szövetség pedig azok kielemzése után minden bizonnyal pontosít majd a technikai szabályok megfogalmazásán, hogy becsukja ezeket a kiskapukat.

A hétvégi Olasz Nagydíjon még semmihez sem kell hozzányúlni, a változások legkorábban Szingapúrtól várhatók.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: