DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Az F1 stabilitását veszélyeztetné egy új csapat?

Ez Günther Steiner, a Haas csapatvezetőjének véleménye: szerinte az F1-ben sosem voltak ennyire jó istállók, kár lenne megbontani a jelenlegi egyensúlyt.

A 2023-as esztendő egyik legérdekesebb témája, hogy vajon érkeznek-e a közeljövőben új csapatok a Formula-1-be. Az FIA év elején nyitotta meg a jelentkezőknek a pályázatot, s jelenleg is zajlik azok elbírálása, eredmény és döntés pedig szeptember elején várható. A Nemzetközi Automobil Szövetség és elnöke, Mohammed ben Sulayem a kezdetek óta támogatólag lép fel – különösen az Andretti–Cadillac projekt kapcsán –, az F1 vezetése és a jelenlegi istállók azonban nem igazán lelkesednek az esetleges bővítéséért.

A csapatfőnökök már rengeteg érvet bedobtak az új csapatok ellen, de persze mind közül kiemelkedik, hogy értelemszerűen kisebb részesedést kapnának a több felé oszló bevételekből – ennek ellensúlyozására foglalták bele a Concorde-egyezménybe a 200 milliós „belépti díjat”, amelyet azonban most már kevésnek találnak a mostani istállók.

f1-start-silverstone-2023



Mindenesetre Günther Steiner most újra arról beszélt, hogy az F1 jelenlegi stabilitását csak veszélybe sodorná egy vagy két új érkező: „Van tíz rendkívül stabil csapatunk, amelyek műszakilag és anyagilag is stabilak. Ha beteszünk egy új csapatot, és valaki veszélybe kerül három-négy éven belül, akkor lehet, hogy csak nyolc-kilenc istálló maradna” – idézi a Haas csapatvezetőjét a MotorsportWeek.com szaklap.

„A FOM irányítja ezt az üzletet, és biztosítaniuk, hogy fenntartható legyen. Pillanatnyilag a csúcson vagyunk. A Formula-1 növekszik, és ennek nincs vége. Lehetne 56 versenyünk egy évben és 22 csapatunk, és mindenki boldog lenne. Úgy vélem, nagy növekedést értünk el az előző évben. Most minden nagyon stabil. Van tíz nagyon jó csapatunk és ha ezen változtatunk valamit, akkor ez az ellentétes irányba is elindulhat. Ha túl sokat akarunk és a csapatok már nem stabilak, azzal mit fogunk elérni? Itt ülhetünk három év múlva, hogy elvesztettünk egy csapatot, mert becsődölt.”

„Ha visszatekintünk a történelemre, szerintem jelenleg egy jó időszakban vagyunk: még soha nem volt ilyen jó a helyzet, hogy van tíz stabil csapatunk. Szóval ha hirtelen 12 lenne… Az F1 egy elég régi sport, és sosem volt tíz jó csapat. Volt a FOM-nak egy üzleti terve, hogy eljussunk ide. Ez nem véletlenül történt. Voltak megállapodások és rengeteg munkát öltek bele. A tervük szempontjából nem akarják ezt kockáztatni azzal, hogy jó ok nélkül engednek be új csapatot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: