DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Liberty szerint az F1 biztosan nem eladó

A sajtóban megjelenő híresztelések ellenére a Liberty Media vezérigazgatója mindenkit biztosított arról, hogy fel sem merült a Formula-1 esetleges eladása. Greg Maffei elárulta miért.

Bár egyes pletykák szerint Szaúd-Arábiából komolyan érdeklődtek az F1 megvétele iránt, a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media részéről igyekeztek leszögezni, hogy szó sincsen az eladásról.

Ezt most Greg Maffei, a cég elnök-vezérigazgatója is megerősítette. A Racefans által idézett interjúban a Liberyt vezetője elárulta, elégedettek a Formula-1 jelenlegi helyzetével, illetőleg további terveket szövögetnek, vagyis biztosan nem akarnak túladni a világbajnoki sorozaton.

„Nagyon lelkesek vagyunk azzal kapcsolatban, ahová most a Formula-1 tart. Ha megnézzük a nagy bevételi forrásokat, mindegyik jó irányba mutat. A közvetítést illetően nőtt a nézőszám, de azok száma is megnőtt, akik a termékeinket forgalmazni akarják, beleértve az új digitális csatornákat” – mesélte Maffei.



A szakember tehát úgy gondolja jó irányba haladnak, amit az amerikai terjeszkedésük is jól mutat.

„Miamiban 25 százalékkal nőhetett a rajongók száma, ez azonban nem egyedülálló, szinte mindenhol teltházzal mennek a versenyek. Különösen a csúcskategóriás élmények, a Paddock Clubok, mindez jobb áron. Ezáltal képesek vagyunk arra, hogy még feljebb tornázzuk a bevételeinket. Sikerült új futamokat hozzáadnunk a naptárhoz és még talán maradt némi hely. A szponzoriáció mértéke is drámaian megnőtt, mivel megnöveltük a globális partnerek számát, öt helyett már tizenkét nagy szponzorunk van” – fejtette ki Maffei, aki kitért az idén visszatérő Las Vegasra is.

„Továbbra is látjuk a vonzerőt, szóval úgy érzem, jól állunk. Új lehetőségünk van azzal, amit Las Vegasban csinálunk, ahol mi leszünk a promóter, így lehetőségünk van arra, hogy tanuljunk valamit. Remélhetőleg magasra tesszük a lécet” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: