DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 15. kedd
F1

De Vries: Az erősségem a gyengeségem is

A 2022-es pilótapiac egyik legkeresettebb versenyzője, egyben az AlphaTauri újonca, Nyck de Vries bevallása szerint legnagyobb erőssége akár még hátráltathatja is, ha nem kezeli okosan.

Bírósági ügyének lezárása után immáron nyugodtan készülhet debütáló szezonjára a Formula-1-ben Nyck de Vries, aki az F2-ben és a Formula-E-ben megszerzett bajnoki címei után végre teljesállású pilótaként szerepelhet 2023-ban a királykategóriában. Az eddig egy futamon beugróként részt vevő holland szokatlanul későn, 28 évesen kezdi meg első F1-es évét az AlphaTauri színeiben, a Tauri Talk podcast adásában pedig elárulta, mit tart legnagyobb erősségének, egyben legfőbb gyenge pontjának.

„Az elkötelezettség, eltökéltség, egyben a maximalizmus fontos értékeim és erősségeim. Ugyanakkor gyengeségek is, hiszen ha túl messzire mész, akkor elveszel a részletekben. Ekkor nem tudsz fókuszálni, és az akaratod megbénítja az intuíciódat, a tehetségedet és a megérzésedet. Az autóversenyzés továbbra is leginkább az intuíción és az érzésen múlik, szóval mikor az autóban ülsz, az agyadnak szabadnak kell lennie, hogy irányítani tudja az érzésedet. Ha túlságosan akarsz valamit, és túlgondolod a dolgokat, az árt a teljesítményednek” – magyarázta a holland versenyző.



 

De Vries elmondása szerint a siker elérésében kifejezetten fontos szerepet játszik a részletekre való odafigyelés, viszont mindennek megvan a határa: „Ha megnézzük a sikeres embereket különböző szakágakban, a részletekre való odafigyelés sokuknál megjelenik. Az egyensúlyt nehéz elérni, hiszen minden területen a legjobbat kell nyújtanod, és folyamatosan a határokig kell nyomnod, viszont ha túlteljesítesz, az akadályozhat is.”

A mezőny másik két idén debütáló pilótájához, Oscar Piastrihoz és Logan Sargeanthez képest sokkal több tapasztalattal rendelkezik Yuki Tsunoda újdonsült csapattársa, aki juniorkarrierje után nem csak az elektromos szériában, de a hosszútávú versenyzés világában is letette a névjegyét, többször részt vett a Le Mans-i 24 óráson is.

„A legnagyobb erősségemet egyben a legnagyobb gyengeségemnek is tartom. Az erősségem kezelését az évek során tanultam meg, valamint azt is, hogy nem szabad túlerőltetni sem. Természetesen mindig benne van a hiba lehetősége, ennek a szabályozása a legnagyobb kihívásom” – mondta De Vries.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: