DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Jövőre módosulhat a pálya Miamiban

Nyitott a kritikákra, így nem áll a változások útjába a Miami Nagydíj elnöke. Tyler Epp a futam hangulatát a Super Bowlhoz hasonlította, ezért szeretné, ha a pilóták is élveznék a pályát.

2022-ben debütált a Formula-1 naptárában a Miami Nagydíj, amit hatalmas érdeklődés övezett tavasszal és várhatóan jövőre is rengetegen látogatnak majd ki a versenyhétvége során, melyet a hivatalos tervek szerint május 5-7. között rendeznek majd meg. Bár a helyszín a többséget lenyűgözte, a pályával már nem volt mindenki elégedett, amit természetesen a csapatok és a pilóták is jeleztek az FIA, valamint a szervezők felé. Utóbbiak részéről Tyler Epp, a rendezvény elnöke szólalt meg nemrégiben, aki igyekezett leszögezni, hogy már most keményen dolgoznak a jövő évi nagydíjon, ha pedig arra van igény, készek változtatni az aszfaltcsíkon.

„A pálya a legfontosabb rész, amikor egy nagydíjat szervezünk. Megkaptuk a visszajelzéseket az F1-től, az FIA-tól és a versenyzőktől, így felhasználjuk a hozzájárulásaikat, hogy bizonyos helyeken javítsunk a pályán. Jelenleg is azon dolgozunk a különböző felekkel, hogy lássuk, hol és mit tudunk tenni ennek érdekében. Ezt most különösen az építő jellegű kritikák meghallgatásával tesszük. Az elkövetkező hónapokban tisztán látjuk majd, hogy pontosan mit kell tennünk, és elkezdhetünk dolgozni rajta” – árulta el a szakember a RacingNews365-nek adott interjúban.



Epp azt is kiemelte, hogy szeretnék, ha még több ember élvezhetné az eseményeket élőben, az idén tapasztalt hangulatot pedig a Super Bowlhoz hasonlította. Az NFL nagydöntője az Egyesült Államokban egy kisebb nemzeti ünnepnek számít, Miami pedig 2020-ban rendezhette meg a mérkőzést.

„Nemrég rendeztük meg a Super Bowlt, azt az érzést, amit ott tapasztaltunk, a nagydíj alatt is megkaptuk. Valóban, az egész város ettől élt, mindenhol csodálatos eseményeket szerveztek, ezért ugyanaz az érzés fogadott, mint amikor egy Super Bowlt rendeznek. Ezt szeretnénk a következő években is fenntartani, ezért szorosan együttműködünk a közösséggel, hiszen a versenynek egy olyan eseménynek kell lennie, amely mindenki számára elérhető” – zárta gondolatait Epp.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: