DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Rácsapta az ajtót a Haas az amerikai pilótára

Amióta debütált az amerikai F1-es istálló, visszatérő téma, mikor fognak hazai versenyzőt alkalmazni. Alexander Rossi már 2016-ban kopogtatott a csapatnál, de nem találták alkalmasnak.

A Haas részéről többször elmondták: akkor igazolnak amerikai versenyzőt, ha találnak olyan jelöltet, aki alkalmas a Formula-1-re – csak a nemzetisége miatt senki nem fog szerződést kapni. A királykategória utolsó amerikai résztvevője Alexander Rossi volt, aki a 2015-ös szezon végén öt nagydíjon állt rajthoz a Marussia versenyzőjeként, Roberto Merhi helyét átvéve.

Rossi a rövidke Formula-1-es karrier után az IndyCarban futott be: mára hétszeres győztesnek – közte az Indy500 nyertesének – és bajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát. A kaliforniai versenyző természetesen annak idején próbált hosszabb távon a Formula-1-ben maradni, és úgy gondolta, hogy az új amerikai csapatnál, a Haasnál esélye lehet.



„Volt köztünk némi párbeszéd, azután viszont 2015-ben, Monzában a menedzsment udvariaskodás nélkül közölte: ’Nem érdekelsz minket. Nem gondoljuk, hogy bárki amerikai megfelelően képzett lenne a Formula-1-ben versenyzésre jelenleg, a legjobb, ha elmész és járod a saját utad.’ Ezzel végert ért a párbeszéd” – mondta a Beyond the Grid podcastnek Rossi. A történeti hűség kedvéért hozzátennénk: a Marussiánál éppen a Monza utáni versenyen, Szingapúrban kezdett.

„A Haasszal folytatott beszélgetés nagyon rövid és célratörő volt. Nem siránkozni akarok ezzel, a sport ilyen. Ha bármivel bajom volt, amit szóvá tennék, egyszerűen az, hogy vannak kötelezettségek, elhangzottak ígéretek a Haastól, amelyek ilyen vagy olyan okból nem valósultak meg” – folytatta Rossi, aki egy másik amerikai csapatnál, az Andrettinél otthonra talált, idén hetedik szezonját kezdte meg a formációval.

A Haas az első, 2016-os szezonra végül Romain Grosjean és Esteban Gutierrezt igazolta le – egy mexikói pilótát, így végül mégiscsak foglalkoztattak egy versenyzőt az amerikai kontinensről.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: