DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Haas nem fizet, sőt kárpótlást követel az Uralkalitól

Folyik az amerikai istálló és az orosz vállalat vitája a szponzorpénzről: a Haas nem hajlandó visszautalni az előre kifizetett 12 millió eurót, sőt még 8 milliót követel a korábbi támogatótól.

A Dmitrij Mazepin vezette Uralkali márciusban – miután a Haas felbontotta a szerződést főtámogatójával – adott ki egy közleményt arról, hogy a 2022-es szezonra esedékes szponzori összeg nagy részét előre kifizették, ezért követelik a pénz azonnali visszautalását, különben jogi útra lépnek.

Az Uralkali 12 millió eurónyi összeget kér vissza a Haastól, azonban a csapatnak nem áll szándékában utalni. A Motorsport.com birtokában álló levélben ez áll: „Azonos véleményen álló jogászok és esettanulmányok szerint az a fél, amely felbontja a megállapodást a másik fél szerződésszegésére hivatkozva, nem köteles visszatéríteni az említett félnek az összeget, melyet már megkapott a megállapodás értelmében. Ennélfogva az Uralkali követelése a már kifizetett 12 millió euró visszatérítéséről alaptalan, és visszautasítjuk” – küldte a Haas az Uralkalinak.



A szerződésbontás egy záradékra hivatkozva történt, amely lehetővé teszi a kilépést, ha a Haas jó hírneve sérülne a szponzor miatt. A levél arra is hivatkozik, hogy a két Mazepinre kivetett Európai Uniós szankciók miatt bontották fel a szerződést – holott a felbontás időpontjában még nem voltak érvényben ezek a szankciók.

A Haas nem csupán a visszafizetést tagadta meg, de még a csapat követel 8 millió eurót kárpótlásként: állítják, ekkora profittól fosztotta meg őket a szerződésből való idő előtti kilépés. A csapat néhány napos határidőt szabott a kárpótlás kifizetésére. Ha a pénz nem érkezik meg, nem adják át Nyikita Mazepinnek 2021-es autóját – amely a felbontott szerződés értelmében szintén járna az orosznak.

Az Uralkali és Mazepin képviselői hivatalosan nem kommentálták a hírt, de a Motorsport.com forrásai szerint az orosz fél nevetségesnek és megdöbbentőnek tartja, hogy a Haas meg akarja tartani az előre kifizetett összeget bármilyen ellenszolgáltatás nélkül, és szórja az Oroszországból származó pénzt – még többet is kér belőle –, de nem tűr meg oroszokat a csapatban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: