DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Az F1 beállt a sorba, és ezzel elszalasztott egy nagy lehetőséget”

A Pirelli korábbi motorport-igazgatója, Paul Hembery beszélt arról a lehetőségről, melyet az F1 elszalasztott, emellett pedig méltatta a száguldó cirkuszban dolgozók innovációit.

Idén – harmincévnyi állandóság után – a Formula-1-ben lecserélik az eddig használt 13 collos kerekeket 18-asokra, amelyekkel nemcsak az autók megjelenése változik, de aerodinamikailag is komoly hatásuk van, persze mindez már semmiség a 2022-es szabályváltozások közepette.

A Pirelli korábbi motorsport-igazgatója, Paul Hembery beszélt a Racing News 365-nek arról, hogy még akár nagyobb abroncsokat is használhatott volna a száguldó cirkusz: „Egyfelől szerettem a 13-as kerekeket az F1-es autókon, mert így volt egy egyedi megjelenésük” – kezdte Hembery.

Az eddig használt 13"-os abroncsok


„Azonban ha már váltottak, talán izgalmasabb lett volna, ha 19 collosra állnak át, mert emlékeim szerint csak egyetlen másik bajnokság van, amely azokat használja, a Ferrari Challenge, így viszont beálltak a sorba és hasonlóak lesznek a gumik a többi bajnokságban használtakhoz. Ez talán egy elszalasztott lehetőség.”

Ezt követően arról is beszélt a Pirelli korábbi vezetője, hogy mennyi nehézség elé állítja majd a csapatokat az új kivitelezésű abroncs, mivel még nincsen azokkal tapasztalatuk, esetleg csak a szimulátorban, az előzetesen jósolt adatokból lehet némi sejtésük a működésükről, de valós adatokkal még nem rendelkeznek.

A kihagyott lehetőség után persze azért meg is dicsérte az F1-es mérnököket Hembery: „Korábban azt mondták, hogy lassabbak lesznek az új szabályok által épített autók, de összedugták a fejüket, nekifeküdtek a munkának, és ma már az a vélekedés, hogy nem feltétlenül lesznek lassabbak a 2021-es technikánál.”

És az idei 18"-os Pirellik

„Hihetetlen képességekkel vannak megáldva a száguldó cirkusz dolgozói, és így képesek megoldani a legnagyobb kihívásokat is. Mivel az erőforrások nem változnak, úgy gondolom, hogy a Mercedes és a Red Bull idén is ott lesz az élmezőnyben, a többi viszont nagy rejtély. Meglátjuk, hogyan áll a Ferrari és a McLaren, akiknek több idejük volt felkészülni 2022-re.”

„Az új szabályok mindig izgalmakat rejtenek magukban és rajongóként jó érzés látni, hogy olykor felbolydul az erősorrend. Ezt nem azért mondom, mert tiszteletlen lennék a két élcsapattal szemben, de szurkolóként olykor jólesik valami újdonságot látni.”

Csekkoljátok a McLaren pénteken bemutatott 2022-es autóját a Formula.hu Instagram-oldalán, ahol - sok más érdekesség mellett - megtaláljátok az összes eddig leleplezett idei versenygépet is!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: